Gyógyszerosztás a kórházban: gyakran hibáznak

A hazai kórházakban az esetek 10-13 százalékában fordulhatnak elő gyógyszerezési hibák - adta hírül a Szabad Föld online oldalán. Egy amerikai kutatás szerint a gyógyszerezési hibák fele a betegeknél jelentős romlást, 37 százaléka súlyos állapotot okoz.

A diagnosztikai hiba miatti félrekezeléseken kívül leggyakrabban a véralvadási problémáknál hibáznak a kórházakban, a műtét előtt, alatt, illetve után is szigorúan figyelni kell a véralvadást, ilyenkor ugyanis a túlzott vérzés vagy a vér besűrűsödése súlyos következményekkel járhat. Mégis e területen a legtöbb a hiba - mondta el a lap kérdésére dr. Kovácsy Zsombor ügyvéd, az Egészségbiztosítási Felügyelet korábbi elnöke. Mint magyarázta, leginkább kommunikációs hiba áll a jelenség mögött: a kórház és a beteg vagy később az intézmény és a háziorvos között csúsznak félre az információk, és sokszor azt sem veszik figyelembe, hogy a beteg korábban milyen gyógyszereket kapott.

Bár kevés kutatás foglalkozik a gyógyszerezéssel kapcsolatos nemkívánatos eseményekkel, a szakemberek mégis feltételezik, hogy az ellátási hibák java része összefügg velük - írja a lap. A hibatípusok közül a dózistévesztés a legnagyobb arányú, ezt követi a helytelen gyógyszerválasztás, majd a beadás rossz időpontja vagy a gyógyszerbevétel elmulasztása, továbbá a monitorozás - ami például rávilágítana a beteg allergiájára - elmaradása, illetve a lejárt határidejű szerek alkalmazása.

A személyiségi jogok védelme miatt sok helyen lekerültek a lázlapok az ágyvégről, holott nélkülözhetetlenek a beteg biztonsága szempontjából. Mindezt súlyosbítják a betegek kórházba vitt saját gyógyszerei, ami nem egyszer vezet túlgyógyszerezéshez. Gond az is, hogy a gyógyszergyárak nem a patikaszerek megkülönböztethetőségére törekszenek, hanem inkább arra, hogy a dobozok egységes, a gyártó ismertségét szolgáló dizájnt kapjanak, így a teljesen más hatóanyagú pirulákat tartalmazó dobozokat összetéveszthetik.

Nemzetközi adatok szerint a nemkívánatos események között a gyógyszerezési hibák a leggyakoribbak - Magyarországon ezek jelentésére gyakorlatilag nincs semmi hajlandóság. Szakértők szerint a nem feltétlenül emberi hibából, sokkal inkább magából az ellátásból adódó, nem kívánt események 70 százaléka megelőzhető volna. Ehhez azonban adatokat kell gyűjteni, azokból következtetéseket levonni, majd ajánlásokat tenni a helyes gyakorlat kialakítására. Arra is szükség volna, hogy az egészségügyi dolgozók elhiggyék: az adatokat a betegek biztonsága érdekében gyűjtik, nem azért, hogy esetleges hibáik miatt felelősségre vonhassák őket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így döntően gyengén felhős, napos idő várható, a nyugati, de a délnyugati határ közelében még délután is előfordulhatnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!