Furcsa dudor nőtt a nő nyelvére, az orvosokat is meglepte

Különös panasszal kért segítséget egy idős nő Mexikóban: zavaró elváltozás alakult ki a nyelvén, amelyhez hasonlóra csak nagyon kevés példa akad az orvosi szakirodalomban.

Már fél éve érzett a nyelvén egy csomót az a 72 éves mexikói nő, akinek esetéről a közelmúltban jelent meg részletes orvosi leírás a The American Journal of Dermatopathology című folyóiratban. Mint azt a LiveScience írja, saját elmondása szerint a csomó diszkomfortot és fájdalmat okozott a betegnek beszéd és nyelés közben. Miután kórházba ment, az orvosok szemmel is könnyen látták a nagyjából kétszer két milliméter méretű, a páciens nyelvéből kidudorodó elváltozást.

fogorvos eszközök kézben
Az orvosokat is meglepte, milyen elváltozást találtak a páciens nyelvén. Fotó: illusztráció Getty Images

A hivatalos diagnózis: orális gócos mucinózis (OFM). Ez egy ritka kötőszöveti zavar, amely többnyire az ínyen vagy a kemény szájpad területén okoz csomós elváltozásokat. Ilyenkor a normál kötőszövet helyét zselé állagú, nyálkaszerű hialuronsav veszi át. Ez utóbbi túltermelődve lassanként felgyülemlik, ezáltal egy csomó alakul ki a szájban. Mint azonban arra az esettanulmány szerzői rámutatnak, ha az OFM ritka, akkor a nyelven megjelenő OFM még inkább szokatlan.

A betegséget elsőként mintegy fél évszázada írták le az orvosi szakirodalomban. Azóta nagyjából száz esetet dokumentáltak, de ezek közül is csupán hét érintette a nyelv az íny és a kemény szájpad helyett. Egyes szakértők úgy sejtek, hogy a szövetek hialuronsav-túltermelődése egyfajta válaszlépésként áll elő valamilyen fizikai trauma hatására. Ezt a feltevést látszik alátámasztani az a tény is, hogy a mucinok – zselészerű, komplex szénhidrátok, köztük a hialuronsav – termelődését gyulladásos vegyületetek, úgynevezett citokinek válthatják ki, amelyek szövetsérülést követően választódnak ki. Emellett a mucinok gyulladásellenes tulajdonságokkal bírnak, így feltehetően segítik a szövetek gyógyulását sérüléseket követően.

Dr. Rosa E. Gómez-Torres a tanulmány egyik szerzője, a Guadalajarai Egyetem fogászati kutatóközpontja szájsebésze a LiveScience-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy az idős páciens semmilyen olyan esetet, sérülést nem tudott felidézni, amely magyarázatul szolgálhatott volna a csomó megjelenésére. Mindemellett a szakember szerint az elváltozás természete arra utal, hogy talán mégis valamilyen trauma érhette a nő nyelvét. Végül helyi érzéstelenítés mellett sebészi úton távolították el a jóindulatú csomót, amely az elkövetkező 10 hónap során sem újult ki.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Délelőttig nagyrészt borult lesz az ég és hazánk több pontján fordulhat elő csapadék: zömmel havas eső, kisebb havazás formájában, de délkeleten végig az eső lehet a jellemző. Utána az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott még helyenként továbbra is előfordulhat gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, és megszűnik a csapadék. A légmozgás nagyrészt mérséklődik, de északkeleten az északkeleti, délnyugaton a keleties szél marad élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig enyhébb az idő.Késő este -5, +3 fok valószínű. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!