„Fektessék az asztalra és csinálják, amit mondok!” – telefonos segítséggel élesztették újra szülei az egyhónapos kislányt

Minden szülő legrosszabb rémálmát élte át az a fiatal anya és apa, akik végül a mentésirányító segítségével mentették meg gyerekük életét.

A közelmúltban egy este a konyhából hallotta meg egy házaspár, hogy egyhónapos kislányuk furcsán veszi a levegőt. Azonnal a csecsemőhöz siettek, aki már nem lélegzett, így rögtön a mentők segítségét kérték. A mentésirányító azonnal több mentőegységet is riasztott a helyszínre, miközben higgadt és pontos utasításokkal segítette a szülőket – írja Facebook oldalán az Országos Mentőszolgálat.

A pár a mentésirányító instrukciói szerint megkezdte a baba újraélesztését, így a kicsi hamar újra vett levegőt és állapota gyorsan javulni kezdett. A  kiérkezett mentősök végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a kisbabát.

Videón az újraélesztés lépései.

Kiemelt kép: Facebook/OMSZ

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

autizmus korai jelei
Ezek az autizmus első jelei – Már egészen kicsi korban megmutatkozhat
baleset
Filléres jégmentesítő trükk: sokáig tisztán tartja a járdát – Egyszerű konyhai eszközökkel megoldható
leszokás az alkoholról
Így hat a külsődre, ha nem iszol több alkoholt – Pár nap után már látható a változás
rák megelőzése
Ezt teszik az onkológusok, hogy megelőzzék a rákot – 4 egyszerű tanács, amelyet érdemes megfogadni
lábujjak
Meg tudod mozgatni egyenként a lábujjaidat? Ezt jelzi, ha nem sikerül
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: -1 °C
Minimum: -10 °C

Hazánk északkeleti, északi harmadában túlnyomóan derült, napos időre számíthatunk. Másutt a látási viszonyok javulnak, illetve a rétegfelhőzet is elkezd zsugorodni, szakadozni, azonban maradnak egész nap borult, párás részek. A borult területeken hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat. A keleties szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A csúcshőmérséklet -5 és +2 fok között valószínű. Késő estére -14 és -3 fok közé hűl le a levegő. Vasárnapra nem várható jelentős fronthatás, az időjárás azonban így is megterhelő lehet az érzékenyebbek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

digitális detox
Digitális detox: csak a fiataloknak fontos. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod!

Az okostelefonok, tabletek, laptopok, tévék az életünk részei, azonban mind fizikai, mind mentális egészségünket megterhelhetik, ha nem tudatosan használjuk őket. Kvízünkben tesztelheted a tudásodat a témáról, illetve a digitális detoxról.

D-vitamin
Melyik ételünkben van sok D-vitamin? – Teszteld a tudásod!

A D-vitamin az egyik legfontosabb zsírban oldódó vitamin, amelynek hiánya komoly egészségügyi következményekkel járhat. Kvízünk segítségével kiderítheted, mennyire pontos a tudásod ezzel az értékes vitaminnal kapcsolatban.