Eltűnnek a gyermekorvosok

Az egészségügyi alapellátás legnagyobb problémáját az elöregedés, valamint az utánpótlás hiánya jelenti.

Több gyermekorvosi praxis is megszűnhet, utánpótlás pedig nincs - hívta fel a figyelmet Pósa György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke. Elmondása szerint a házi gyermekorvosok fele hatvanévesnél idősebb, húsz százaléka pedig már a hetvenes éveiben jár. Emiatt pedig várhatóan sok orvos szinte azonos időben fog kiesni a rendszerből, és pótolni sem tudják majd őket. Legalábbis rövid időn belül biztosan nem.

orvos, gyerek, gyermekorvos, hiány,
Utánpótlás nélkül több praxis bezárhat (Fotó: 123rf)

Nagyobb támogatás kellene

Bár tavaly mind a negyven hely betelt a házi gyermekorvosi rezidensképzésre, még nincs semmi garancia rá, hogy a jelöltek valóban ezen a szakterületen fognak elhelyezkedni. Fokozza a helyzet súlyosságát a tény, hogy az elmúlt 4-5 évben már 120 házi gyermekorvosi praxis megszűnt. Póta szerint a finanszírozás növelése is nagyban segítené a praxisok működését, ellenkező esetben még több megszűnésre lehet számítani. Jelenleg 1400 házi gyermekorvosi praxis működik Magyarországon.

Kiderült, mekkora a hiány háziorvosokból Tizenhat év alatt több mint kétezer fővel nőtt az egy háziorvosra jutó éves betegforgalom, miközben az alapellátó orvosok száma folyamatosan csökken. Részletekért kattintson!

Bár a finanszírozás pozitívan változott az elmúlt öt évben, a HGYE elnöke szerint minimum havi félmillió forintos emelésre lenne szükség a házi gyermekorvosok esetében. Ma egy átlagos praxis finanszírozása havi 1,5 millió forint: ebből kell fizetni az adókat, a rendelő rezsiköltségét és az asszisztencia bérét is, így a gyermekorvos nettó 300-400 ezer forintnál magasabb fizetést nem tud kigazdálkodni magának - magyarázta.

Túl nagy a terhelés

Fontos kiemelni azt is, hogy az iskolai hiányzások igazolása indokolatlan terhet ró a gyermekorvosokra . Az egyesület szerint ezért változásra van szükség: azt szeretnék elérni, hogy a szülő több napot igazolhasson a jelenlegi háromnál. Egyébként nincs jogszabályba foglalva, hogy hány napot igazolhat a szülő - ezt az iskolák és óvodák házirendje szabályozza.

A szülők a legtöbb esetben meg tudják ítélni, hogy mikor kell otthon maradnia a gyereknek - véli Póta György. A cél tehát, hogy kiterjesszék a szülők hatáskörét azáltal, hogy egy enyhébb, orvosi vizsgálatot és gyógyszerfelírást nem igénylő betegség vagy egyéb hiányzás esetén ne kelljen orvosi igazolást vinni az oktatási intézménybe.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.