Elmerült egy idős férfi Fonyódon

Nem mindennapi életmentésnek lehettek szemtanúi azok, akik szombaton Fonyódon strandoltak. Szerencsére éppen ott pihent egy szabadnapos orvos is.

Egy 60 év körüli férfihez kellett mentőket hívni szombaton Fonyódra. A fürdőző ugyanis elmerült a vízben – derült ki az Országos Mentőszolgálat közelmúltbeli Facebook-posztjából.

mentőhelikopter
Mentőhelikoptert is riasztottak az elmerült fürdőzőhöz. Fotó (illusztráció): Országos Mentőszolgálat / Facebook

Egy szabadnapos orvos kezdte meg az újraélesztést

A férfit gyorsan a partra mentették, majd több fürdőző is a segítségére sietett. Köztük volt egy éppen ott strandoló háziorvos is. Az orvos megvizsgálta, így kiderült, hogy az idős férfi már nem lélegzik.

Mentésirányító bajtársunk azonnal több egységet, köztük mentőhelikoptert is riasztott, miközben a szabadnapos orvos megkezdte az újraélesztést. Balatonlellei bajtársaink perceken belül helyszínre értek és emelt szinten folytatták az életmentést, amihez rövidesen a helikopter mentőegysége is csatlakozott” – közölték a mentők.

Az időben megkezdett szakszerű segítségnyújtás végül szerencsére sikerre vezetett. A férfit stabil állapotban szállították kórházba egy mentőhelikopterrel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már határozottabban is szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!