Egyre többet költünk a magánegészségügyben

A hazai lakosság több mint harmada vesz igénybe magánegészségügyi szolgáltatást. A szektor árbevétele növekszik, tavaly a 100 milliárd forintot is számottevően meghaladta – derült ki a Szinapszis Piackutató Intézet friss felméréséből.

A magánegészségügy térnyerése nagyon erőteljes, a szektor súlya folyamatosan nő Magyarországon. Eközben az állami egészségügy költségvetése korlátos, és az állami ellátórendszerek nem győzik a megnövekedett betegszámot – írta a vg.hu Kertész Balázs, a Szinapszis munkatársa által a Digital Health konferenciáján megtartott előadásáról beszámolva. A piackutató kutatása szerint a száz legnagyobb magánklinika és magánegészségügyi intézmény 2020-as árbevétele meghaladta a 100 milliárd forintot, és az eddigi adatok szerint 2021-ben ehhez képest is szignifikáns növekedésről lehet beszélni.

Bízik a lakosság a magánklinikákban

A felmérésből az is kiderült, hogy a magánellátás itthon többnyire Budapestre koncentrálódik, és a következő évek nagy kérdése lesz, hogy az országos szintű szolgáltatók mennyiben tudnak fejlődni. Ezzel együtt a magánegészségügy élvezi a lakosság bizalmát. Az elégedettségi felmérés szerint a betegek a magánklinikákat 7,2 pontra értékelték egy tízes skálán, míg az állami ellátórendszerből az alapellátás, azaz a háziorvosok 6,4 pontot, a járóbeteg-ellátók 5,5 pontot, a fekvőbeteg-ellátók pedig csupán 5,2 pontot kaptak.

magánegészségügy, kórház
A magánegészségügy élvezi a lakosság bizalmát. Fotó: Getty Images

A megkérdezettek szerint az állami ellátásban is rendelkezésre áll a megfelelő szakértelem, a benne dolgozók viszont nem elég motiváltak. Ezzel szemben a magánegészségügyi ellátók modernebb eszközökkel dolgozhatnak, illetve a betegutakat is jobban tudják megszervezni. A kutatás eredményei azt mutatják, a lakosság 36 százaléka vett már igénybe és tervez is igénybe venni magánegészségügyi szolgáltatót egy éven belül.

Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy az emberek negyede nem engedheti meg magának, hogy magánorvoshoz forduljon egészségügyi panaszaival.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen idő várható. Csapadék kizárt. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon ennél melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.