D-vitaminnal a rák ellen

A nagy mennyiségű D-vitamin csökkenti a rák és egyéb súlyos betegségek kialakulásának kockázatát - állapították meg a Kaliforniai, a San Diego-i és a Creighton Orvosi Egyetem közös kutatása során.

"Eredményeink alapján elmondható, hogy napi 4000-8000 egységnyi mennyiségű D-vitamin fogyasztása fenntartja annak megfelelő szintjét a vérben, ezáltal felére csökkenti az olyan betegségek kialakulásának kockázatát, mint a mell- és vastagbélrák, a szklerózis multiplex vagy az 1-es típusú diabétesz" - mondta Cedric Garland, a San Diego-i Egyetem kutatója, majd hozzátette: "Csodálkozva tapasztaltuk, hogy ilyen nagy mennyiségre van szükség, hiszen a 20. században rendszerint napi 400 egység D-vitamin bevitelét javasoltuk."

Több ezer önkéntest vontak be a vizsgálatba, akik 1000 és 10 000 egység közti mennyiségben vettek magukhoz naponta a vitaminból. Előtte megállapították, hogy a vérük mennyi D-vitamin 25-öt tartalmaz - a vitaminnak azt a formáját, amely rendszerint megtalálható az emberi szervezetben.

"A legtöbb kutató, aki a témával foglalkozik, úgy gondolja, hogy 40-60 nanogramm/milliliter a megfelelő vérben található mennyiség, amely megelőzi a D-vitamin-hiánnyal összefüggő betegségeket. Sajnos becslések szerint Amerika lakosságának mindössze tíz százaléka éri el ezt a szintet" - mondja Garland.

A téma tavaly decemberben került az érdeklődés középpontjába. Ekkor adta ki az amerikai Nemzeti Orvostudományi Akadémia azt az ajánlását, miszerint felnőtteknek és kilenc évnél idősebb gyermekeknek 4000, míg a csecsemőknek és kisgyerekeknek 1000-3000 egység D-vitamint kellene naponta elfogyasztaniuk. Az ajánlott legkisebb napi adag pedig 600 egység.

"Most már a kutatási eredmények is alátámasztják a 4000 egység szükségességét" - mondta Garland.

A tanulmány az Anticancer Research című lap február 21-i számában jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.