Csaknem 350 millióan cukorbetegek világszerte

Több mint kétszeresére emelkedett 1980 óta a diabéteszes felnőttek száma világszerte - állapították meg brit és amerikai kutatók, amelyet a The Lancet című orvosi folyóiratban tettek közzé.

A londoni Imperial College és az amerikai Harvard Egyetem kutatói több mint 150 nemzet egészségügyi felméréseiben áttekintették a 25 évnél idősebb emberek vércukorszintjére vonatkozó adatokat. Az elemzett mérési eredmények a világ minden részéből összesen 2,7 millió felnőttre vonatkoztak.

A tanulmány becslése szerint míg 1980-ban 153 millió diabéteszes ember élt a világon, addig 2008-ban már ennek több mint kétszerese, 347 millió ember. A kutatók úgy vélik, a diabéteszesek növekvő arányának hátterében két fő ok áll: az egyik az emelkedő élettartam, a másik pedig a túlsúly. Utóbbit különösen a nőkre találták érvényesnek.

"Mindez ellentétben van azzal, ami a magas vérnyomással és magas koleszterinszinttel kapcsolatban történik, ezek ugyanis sok régióban csökkentek. A diabéteszt jóval nehezebb megelőzni és kezelni, mint a másik két állapotot" - magyarázta Majid Ezzati kutatásvezető, az Imperial College London munkatársa.

A cukorbetegek aránya leginkább a csendes-óceáni térségben élő népeknél emelkedett, ahol a tanulmány szerint a világon a legnagyobb arányban fordul elő most a diabétesz. A Marshall-szigeteken például minden harmadik nő és minden negyedik férfi cukorbeteg. A nyugat-európai országokban viszonylag kis mértékben emelkedett a diabétesz előfordulási gyakorisága a vizsgált időszakban.

A diabétesz szívbetegséghez, szélütéshez vezethet, károsíthatja a vesét, az idegeket és a szemet is. A diabétesz és a magas vércukorszint miatt évente hárommillió ember hal meg a világon.

A tanulmány elkészítését az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Bill és Melinda Gates Alapítvány támogatta.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +2 °C
Minimum: -3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, majd a nap második felében elkezdhet szakadozgatni a felhőzet. A déli órákig elszórtan fordulhat elő hószállingózás, kisebb havazás, délelőtt a Dunántúlon helyenként havas eső, gyenge eső sem kizárt. Estétől a Dunántúlon élénkülhet meg a déliesre forduló légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentős megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.
kvíz
Melyik állatnak van három szíve? – Teszteld a tudásod! Az állatok világa lenyűgöző. Számos fajnak vannak olyan képességei, amit elsőre talán nem is néznénk ki belőlük. Kvízünk segítségével most különböző állatfajok érdekességeivel kapcsolatban ismerhetsz meg tényeket.