Brit tudós kapott 10.000 eurót a Semmelweis Egyetemtől

Idén első alkalommal adták át a Semmelweis Egyetem (SE) legmagasabb rangú kitüntetését, a Semmelweis Budapest Award-ot. A díjat elsőként Jeremy K. Nicholson londoni professzor vehette át Tulassay Tivadartól, az egyetem rektorától. A díjátadó rendezvény a Magyar Tudomány Ünnepének kiemelt eseménye, ezért is kaphatott helyet a Magyar Tudományos Akadémián.

A Semmelweis Budapest Award-ot 2009-ben alapította az egyetem Szenátusa. A díjat olyan nemzetközileg elismert eredményeket felmutató, az orvosbiológiai kutatások terén aktív külföldi tudós kaphatja, akinek teljesítménye méltó az egyetem névadójának szellemiségéhez. Feltétel továbbá, hogy a kitüntetett személy kutatásai az emberiség javát szolgálják, valamint új utat mutassanak az élő természet megismeréséhez. A díjjal a díszoklevél mellett 10.000 eurós pénzjutalom is jár.

A most kitüntetett Nicholson professzor nevéhez az úgynevezett metabonomika módszerének kidolgozása fűződik. A módszer lényege, hogy a biológiai folyadékokban (például nyál, vizelet, magzatvíz) megtalálható anyagcsere termékek összetételét és koncentrációját vizsgálva leírta annak változásait, a változások törvényszerűségeit.

Fertőző májgyulladás Ezzel új diagnosztikai módszert adott az orvostudomány kezébe, így lehetővé vált olyan betegségek korai felismerése, mint a hasnyálmirigy gyulladás, a májgyulladás vagy egyes rákfajták. A korai felismerés révén pedig a betegnek jóval nagyobb esélye van a teljes gyógyulásra. Éppen ezért a módszer 1990-es publikálása óta, ma már a gyógyszerkutatásban is széles körben alkalmazzák.

Nicholson professzor jelenleg a londoni Imperial College Sebészeti és Onkológiai Részlegét, valamint a világ vezető gyógyszergyárait magába foglaló COMET kutatási szövetséget vezeti. 15 cikke jelent meg a Nature-ben, ami a világ egyik legrangosabb tudományos folyóirata, de közleményei más nemzetközi csúcs folyóiratokban is helyet kaptak. Idézettsége és eredményei révén sokan gondolják, hogy Nicholson professzorban akár egy jövendő Nobel díjast is köszönthetünk.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Többnyire borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott néhol a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen havas esőbe, fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben különösen a magasabban fekvő helyeken tartós ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Késő este is hasonló értékekre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.