Bemutatjuk a Gróf Tisza István Kórházat

Három meghatározó dolgot emelt ki a kórház vezetése, amikor bemutatta az intézményt: a szakszemélyzet állandóan megújuló és bővülő szakmai tudása, széles körű általános műveltsége, a betegekkel együttérzés embersége. Ez jellemzi a kórházat.

A kórházról általában

Az intézmény születésnapja 1928. október 28.

Az kórház 106 ággyal, két alapszakmával - belgyógyászat és sebészet - kezdte meg működését, az alapító igazgató dr. Böszörményi Nagy Géza (1928-1938) vezetésével.

Gróf Tisza István Kórház, BerettyóújfaluA régióban a közlekedés megfelelő, Berettyóújfaluban két nemzetközi főút a 42-es és 47-es keresztezi egymást, valamint a Püspökladányt Nagyváraddal összekötő nemzetközi vasútvonal is ezen a régión halad át. Az úthálózat megfelelő, személygépkocsival a legtávolabbi helységből is 30 percen belül elérhető a kórház.

A 2007-es aktív ágyszám csökkenés ellenére a kórház fekvőbeteg forgalma nem csökkent, ezt szerkezet átalakítással sikerült megvalósítani. A kórház szakmai szempontból az elvárásokat több esetben túl is teljesíti, gyakorlatilag teljes szakmavertikumban 24 órás elérhetőséget tud biztosítani, ennek ellenére az intézmény súlyponti szerepet nem kapott.

2008. november 7-én, a kórház 80. születésnapján az intézet Gróf Tisza István nevét vette fel.

Az intézet megmaradása, fejlődése három meghatározó pilléren áll: a beteg gyógyításában, ápolásában részt vevők állandóan megújuló és bővülő szakmai tudásán, széles körű általános műveltségén és a betegekkel együttérző emberségén.

Fekvőbeteg ellátás

A kórház által ellátott terület Hajdú-Bihar megye délnyugati részén helyezkedik el. Az ellátott kistérségek (Berettyóújfalu, Püspökladány) a területfejlesztés szempontjából az ország leghátrányosabb helyzetű 48 kistérség közé tartoznak.

A Gróf Tisza István Kórház jelenleg 346 aktív és 333 krónikus ággyal üzemel. Fekvőbetegosztályai:

Belgyógyászat, Sebészet, Traumatológia, Szülészet-nőgyógyászat, Csecsemő-gyermekgyógyászat, Fül-orr-gégészet, Szemészet, Ideg, Urológia, Intenzív Betegellátás, Psychiátria, Tüdőgyógyászat, Krónikus Betegellátás, Mozgásszervi Rehabilitáció, valamint az SO2 besorolású sürgősségi osztály, ami által a 24 órás folyamatos magas szintű ellátás biztosított.

Járóbeteg ellátás

A szakrendeléseken egy-két kivételtől eltekintve osztályos orvosok dolgoznak. Jellemzően minden osztály több szakrendelést működtet. A speciális szakrendeléseket adott területen jártas szakorvosok végzik megfelelő szakvizsgák birtokában.

A teljes körű járóbeteg szakellátást a következő szakrendelések és gondozók biztosítják: Belgyógyászat, Angiológia, Diabetológia, Kardiológia, Sebészet, Traumatológia, Nőgyógyászat, Gyermekgyógyászat, Gyermekpulmonológia, Fül-orr-gégészet, Audiológia, Szemészet, Ideggyógyászat, Ortopédia, Urológia, Urodinamia, Rheumatológia, Oszteoporózis, Fizio- és mozgásterápia, Gyógytorna, Psychiátria, Tüdőgyógyászat, Labor, Röntgen, Mammográfia, Ultrahang, Echocardiographia, Pathológia, Gasztoenterológia, Anaeszteziológia, Addiktológia, Transzfúziológia, Bőr- és nemibeteg gondozó, Tüdőgondozó, Tüdőszűrés, Onkológia. Fogászati alapellátás.

Itt tud véleményt mondani és szavazni a Gróf Tisza István Kórházról. Diagnosztikai szempontból jelentős a gyakran előforduló emésztőrendszeri daganatok szempontjából a jól működő nagy kapacitású, jól felszerelt endoscopos labor, ahol előjegyzéses rendszer sincs. A gastroscopia a beteg jelentkezésének napján, a colonoscopia előkészítést követően másnap megtörténik. Az endoscopos labor palliatív beavatkozásokat is el tud végezni (nyelőcső tágítás, nyelőcső stent, epeúti stentek behelyezése).

A kórház együttműködik és jó szakmai kapcsolatot ápol a megye más kórházaival is.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
Főigazgató: Dr. Muraközi Zoltán
Osztályok száma: 15
Kórházalapítás: 1928.
Vonzáskörzet: területi, 90.000 fő
Ellátott fekvőbetegek száma: 19.495 / 2009.
Ellátott járóbetegek száma: 278.437 / 2009.
Orvoslétszám: 73 (+21 rezidens)
Egészségügyi szakdolgozói létszám: 462 fő
Alapítvány: Területi Kórház Berettyóújfalu Műszerezettségnek Javításáért Alapítvány
Bankszámla száma: 10200380-34111150

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.