Az Alzheimer-kóros betegek nem emlékeznek, de éreznek!

Az Iowa Egyetem legújabb kutatása megnyugvásként szolgálhat az Alzheimer-kórban szenvedők ápolóinak és hozzátartozóinak.

Alzheimer-kór első tüneteiA kutatók szerint a betegek bár gyakran elfelejtik az együtt töltött időt és a beszélgetéseket, de a kellemes jó érzést, ami ezekhez köthető, nem, és ez javítja hangulatukat és általános kedélyállapotukat.

A tudósok a kutatás során vidám és szomorú videókat mutattak a memória problémákkal küzdő betegeknek. Bár a résztvevők nem tudták felidézni, pontosan mit láttak, de a filmekhez köthető érzelmekre minden esetben pontosan emlékeztek.

"Ezért már egy egyszerű látogatás, vagy egy telefonhívás is sokat javíthat a betegek általános állapotán, még akkor is, ha a páciensek szinte azonnal el is felejtik ezeket a beszélgetéseket - nyilatkozta Justin Feinstein, a kutatás vezetője - Az állandó közömbösség azonban, amivel gyakran az ápolók viseltetnek az ilyen betegek iránt, sokat ronthatnak a páciensek állapotán, hiszen ez a bánásmód szomorúvá és magányosság teheti őket."

Szeretne többet tudni a témáról? Nézze meg az Alzheimer-korról szóló rovatunkat !A kutatók öt ritka neurológiai betegségben szenvedő beteget vizsgáltak meg. A páciensek hippocampusa, amit a rövid távú emlékeket hosszú távú emlékképekké alakítja, minden esetben erősen sérült volt. A hippocampus sérülése az új emlékek pusztulását okozza, és az Alzheimer-kór egyik korai tüneteként jelentkezik.

A betegeknek 20 perces vidám vagy szomorú rövidfilmeket kellett megtekinteniük. A filmek megtekintése után a kutatók memóriatesztet végeztek a betegeken, hogy megtudják, emlékeznek-e valamire a látottakból. Egy egészséges ember általában 30 különböző részletet tud visszaidézni egy ilyen filmből, de a vizsgált páciensek egyre sem voltak képesek emlékezni, ugyanakkor az átélt érzelmekre minden esetben emlékeztek.

"A kutatási eredmények legfontosabb üzenete, hogy olyan tudományosan igazolt ellátást kell nyújtanunk az ilyen betegeknek, ami egyszerre segít javítani a páciensek kedélyállapotán, és segíti megőrizni az emberi méltóságukat" - nyilatkozta Dr. Feinstein.

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.