Az Alzheimer-kór az utódókra is veszélyes lehet

Száztizenegy Alzheimer-kórban szenvedő szülőpár felnőtt gyerekeinek 22 százaléka maga is a betegség érintettje lett - állítják a családi halmozódást vizsgáló amerikai kutatók. A kockázat az életkor előrehaladtával emelkedik az Archives of Neurology amerikai szaklap márciusi számában megjelent tanulmány szerint. A 60 éven felüli leszármazottak több mint 30 százaléka érintett, a 70 évnél idősebb utódoknak pedig mintegy 42 százaléka Alzheimer-kóros maga is. Azt azonban senki nem tudja, hány személynek érintett mindkét szülője. Az azonban bizonyos, hogy a "baby-boom" generációjában többen vannak. Korábbi vizsgálatok a 65 évnél idősebb amerikai népesség körében a betegség hattól 13 százalékos előfordulási gyakoriságát találták.

Ma még nincs gyógymód a szellemi leépüléssel járó kórra, melyben világszerte mintegy 26 millió ember szenved. A jelenlegi tanulmányban a diagnózist boncolással és egyéb vizsgálatokkal erősítették meg a kutatók. A vizsgált alzheimeres szülőknek összesen 297 felnőtt kort megért gyereke volt, akik közül 67-nél állapították meg a betegséget. Thomas Bird kutatásvezető, a Washingtoni Egyetem munkatársa elmondta, mennyire kellemetlen volt közölnie velük, hogy kockázatuk három-négyszeres az átlaghoz képest. Sokan azok közül, akiknek mindkét szülője Alzheimer-kórban szenved vagy szenvedett, a kutatási eredmény ismeretében most soron kívül kérik majd kockázatuk megállapítását, vélik a szakemberek. Az orvosok tanácsai gyógymód hiányában jelenleg az életmódra vonatkoznak. A fizikai és szellemi aktivitás fenntartása és a megfelelő táplálkozás bizonyosan hasznos mindenki számára. (MTI)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal napközben erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!