A sérült szív meggyógyítása

A szívbetegség vezető halálok az egész világon, így Magyarországon is. Ha valaki túl is él egy szívrohamot, azzal még nem múlik el a veszély, mert ha a szívizom nem képes kellőképpen regenerálódni, az súlyos következményekkel járhat. Kutatók azonban rájöttek, hogy két kis molekula segítségével hogyan lehet helyreállítani a szívszövetet.

Ma Magyarországon a halálokok közül a szívproblémák állnak az első helyen 50 százalékot is meghaladó aránnyal. A szívroham és a szívelégtelenség a két legveszélyesebb állapot. Az utóbbi gyakran éppen az infarktus következménye. A Magyar Nemzeti Szívalapítvány szerint a szívelégtelenség gyakorisága a teljes népességben 2-3 százalék között van. Tünetmentes kamrai működészavar körülbelül a lakosság 4 százalékában fordul elő, közöttük kialakulhat tünetet okozó szívelégtelenség is. Idős korban a gyakoriság megemelkedik, a 70-80 évesek között már 10-20 százalék.

A szívelégtelenség magas halálozású betegség, túlteljesítve a rosszindulatú daganatos betegségek átlagát. Ma Magyarországon megközelítőleg 250-300 ezer beteg szenved szívelégtelenségben, 30-35 ezer az évente újonnan diagnosztizált esetek száma. A betegek egy éven belüli halálozása meghaladja a 25 százalékot. Ugyancsak magas, 15-25 százalékra tehető a korábban szívelégtelenség miatt kórházba kerülő betegek körében a rehospitalizáció aránya. Ezért a szívelégtelenség kezelésére, javítására alkalmas új hatékony módszerek megjelenésének hatalmas a jelentőségük.

szívroham
A szívroham utáni felépülésre sokkal nagyobb esély nyílhat, mint bármikor korábban. Fotó: 123rf

Az olyan szív- és érrendszeri események, mint a szívroham - amelynek során szélsőségesen leromlik vagy megszűnik a szövet oxigénellátása - általában károsítják a szívizmot felépítő sejteket. E kardiomiocitának nevezett sejtek elvesztése miatt jelenik meg a szívelégtelenség kockázata. Ez egy olyan állapot, amelyben a szív nem képes elég hatékonyan pumpálni a vért, és megfelelő szinten tartani a keringést. A tudományos konszenzus szerint a felnőtt szív már nem tud új kardiomiocitákat létrehozni, és ez az oka, hogy nem képes regenerálódni a szívroham után, amikor rengeteg ilyen sejtet veszít. A Nature Communications tudományos folyóiratban nemrégiben megjelent tanulmány szerint azonban kis molekulák, a mikroRNS-ek használatával képesek lehetünk megóvni és regenerálni a károsodott szövetet - írja a Medical News Today .

A mikroRNS-es lehetnek a megmentőink

A mikroRNS -ek kontrollálják a génfunkciókat, és bőségesen megtalálhatók a szív fejlődésekor. Egy korábbi kutatás szerint - amelyet Da-Zhi Wang, a és a Harvard Egyetem orvosi karának gyermekgyógyász professzora vezetett - a miR-17-92 jelű mikroRNS-ek egy csoportja szabályozza a kardiomiociták szaporodását. Wang és munkatársai most e mikroRNS család két tagját vették célba, a miR-19a és miR-19b jelűt. Szerintük ugyanis ez a két molekula irányítja a szív regenerálódását a miokardiális infarktus után. Ezek a mikorRNS-ek segíthetnek megakadályozni a szívelégtelenséget a szívroham után, ami az emberekben a halálozás és a további súlyos szívbetegség kialakulásának legfőbb oka.

A kutatásban egereken modellezték, hogy az infarktus után hogyan hatnak a mikroRNS-ek. A molekulákat két különböző módon is bejuttatták a beteg szövetekbe. Először a lipidbevonatú molekulákat közvetlenül az egereknek adták be. Másodszor pedig a mikroRNS-eket egy adeno-asszociált vírusba helyezték, azaz egy olyan génterápiával manipulált élő hordozóba, amellyel megcélozhatták a szívet. Mindkét módszerrel hosszú- és rövid távon is ígéretesek voltak az eredmények.

Nevezetesen, a szívrohamot követő első 10 napon belül a mikroRNS csökkentette a sejthalált, és megállította a gyulladásos reakciót, amely a szívizmot tipikusan károsítja a szívroham során. A kutatók elvégezték a genomra kiterjedő úgynevezett transzkriptom elemzést is, amely kimutatta, hogy a miR-19a és 19b elnyomta a gyulladásos választ és az akut sejthalált szabályozó géneket. Idővel a molekulákkal kezelt egerek szívét egészségesebb és kevésbé sérült szövet, jobb szívizom összehúzódás és a dilatált kardiomiopátia csökkenése jellemezte, ez utóbbi állapot a szívizom vékonyodását okozza, ami végül gyengíti a szívét. "A kezdeti célunk a szív megmentése és védelme a hosszú távú károktól. A második szakaszban úgy gondoljuk, hogy a mikroRNS-ek segíthetik a kardiomiociták szaporodását" - fejette ki Wang professzor.

A mikroRNS terápia előnyei

Ellentétben a génterápiával, a mikroRNS-molekulák nem maradnak a szívben, miután teljesítették a feladatukat. "Nagyon gyorsan elvégzik a munkájukat, de tartós hatást gyakorolnak a sérült szív helyreállításában. Az egereknek csak egy injekciót adtunk, amikor a szívüknek a legnagyobb segítségre volt szüksége, majd a miRNA19a és b expressziós szintjét ellenőrizzük az injekció utáni beadás után. Egy hét múlva a kifejeződés a normál szintre csökkent, de a védelem több mint egy évig tartott - magyarázza a tanulmány szerzője, Jinghai Chen.

A szívelégtelenségnek különböző típusai vannak, így a szisztolés és a diasztolés szívelégtelenség, valamint a bal oldali, a jobb oldali és a globális szívelégtelenség, amelyek mind különböző kezelést kívánnak. Már csak a különbségtétel miatt is nagyon fontos idejében orvoshoz fordulni bármilyen gyanús tünet esetén, még ha csak egy látszólag jelentéktelenebb fáradtságról vagy köhögésről van is szó. Részletek!

"A mikroRNS-ek hatalmas ígéretet jelentenek, és igen erőteljes eszközzé válhatnak a szív- és érrendszeri megbetegedések leküzdésében" - írták a kutatók egy közleményben. A munkát azzal folytatják, hogy nagyobb testű emlősöknél is tesztelik a kezelést, mielőtt továbblépnének a humán vizsgálatokra. "Az [M] iR-19a / 19b által közvetített korai szívvédelem egy új ajtót nyit ki a szívroham hatékony kezelésének kifejlesztésére, és nagy előnyökkel kecsegtet a szívelégtelenségben szenvedő betegek számára" - foglalták össze reményeiket a harvardi tudósok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.