A baktériumok győznek?!

A gazdag országok erőfeszítései, amelyekkel a fejlődő országokban próbálják segíteni a betegségek elleni küzdelmet, elterjesztették a kórokozók ellenállását az antibiotikumokkal szemben.

Ennek eredményeképpen egyre több ember hal meg korábban gyógyíthatónak számító betegségekben, mert a gyógyszerek régebbi generációjával kezelik őket - áll a washingtoni Center for Global Development (CGD) civil szervezet jelentésében.

A jelentés szerint a fejlett országok és magánszervezetek az elmúlt években egyre több gyógyszert bocsátottak a szegény országok rendelkezésére a malária, a HIV, a tuberkulózis és más betegségek kezelésére. Ez azzal a következménnyel járt, hogy e kórokozók egyre ellenállóbbá váltak az antibiotikumokkal szemben, így az emberiség egyre nehezebben képes gyógyítani ezeket, illetve a gyakoribb betegségeket, például a vérhast és a légúti fertőzéseket. Az elmúlt néhány évben a szegény országok 10-szer annyi retrovírus elleni gyógyszerhez jutottak hozzá a HIV/AIDS betegek kezelésére, nyolcszor annyi malária elleni gyógyszerhez, és többszörös mennyiségű tuberkulózis elleni készítményhez.

Szuperbaktériumok

A jelentés készítői szerint ezekkel az erőfeszítésekkel rengeteg életet sikerült megmenteni, ugyanakkor a gyógyszer-rezisztencia terjedését is kiváltották, ami elkerülhető lenne. Eddig meglepően keveset tettek annak érdekében, hogy biztosítsák az életmentő gyógyszerek hosszú távú hatékonyságát. A fejlődő országokban évente több millió gyermek hal meg a gyógyszereknek ellenálló kórokozók következtében, és 2006 óta az adományozók több mint 1,5 milliárd dollárt (körülbelül 350 milliárd forintot) költöttek a rezisztens betegségek gyógyítására szolgáló fejlett gyógyszerekre.

A jelentés szerint ha nem teszünk valamit, nyitva áll az út a halálozás és a kiadások ugrásszerű növekedése számára. Az adományozók már így is egyre többet fizetnek a rezisztens betegségek kezeléséhez szükséges drága, speciális gyógyszerekért.

A jelentés arra szólítja fel az Egészségügyi Világszervezetet, hogy fordítsa vissza a gyógyszer-rezisztenciával kapcsolatos egy évtizedes hanyagságot, vegye kezébe az irányítást, és vegyen rá mindenkit a részvételre. Rengeteg különböző érintettnek kell cselekednie az ügyben: a gyógyszergyártóknak, az országok kormányainak, a gyógyszereket megvásárló és szétosztó segélyszervezeteknek, a kórházaknak, az egészségügyi szolgáltatóknak, a gyógyszertáraknak, sőt maguknak a pácienseknek is.

"A gyógyszerrel szembeni ellenállás természetes folyamat, a gyógyszerellátás gondatlan gyakorlatai azonban szükségtelenül felgyorsítják ezt a folyamatot" - állítja Rachel Nugent, a The Race Against Drug Resistance (Versenyfutás a gyógyszer-rezisztencia ellen) című jelentést készítő munkacsoport vezetője.

A fejlett országokban is hasonló problémák merülnek fel: az olyan szuperbaktériumok, mint a meticillin-rezisztens Staphylococcus aureus (MRSA) számos amerikai kórházban 1974 és 2004 között az összes staphylococcus fertőzés 2 százalékáról több mint 50 százalékára ugrott. Az Egyesült Államokban évente több ember hal meg MRSA következtében, mint HIV/AIDS fertőzésben.

Akut bakteriális légúti fertőzésben például évente több mint hárommillió gyermek veszíti életét, míg a malária kétmillió gyermek életét követeli. A szakértők szerint sok halálesetet a gyakori gyógyszerekkel szemben ellenálló törzsek okoznak.

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!