A kórházigazgató szerint jogszerűen kötözték ki idős betegüket

A várpalotai Szent Donát Kórház főigazgatója tagadta az egyik bent fekvő beteg családja vádjait idős hozzátartozójuk ágyhoz kötözése kapcsán.

Mint azt az RTL Híradó nyomán megírtuk, a sajtóhoz fordult a várpalotai egészségügyi intézmény egyik idős betegének családja. Elmondásuk szerint az elmúlt hétvégén azzal szembesültek idős rokonukat meglátogatva, hogy a pácienst végtagjainál fogva az ápolók az ágyhoz kötözték. Indoklásuk szerint a beteg el akarta hagyni az épületet, ezért volt szükség a korlátozó intézkedésre. Végül a családtagok kérésére eloldozták az idős férfi kezét, aki a hozzátartozók szerint addigra nagyon kiszáradt. Hiába szerették volna azonban kihívni hozzá az ügyeletes orvost, ő nem tartózkodott az épületben, ezért több órát kellett várni, mire kivizsgálta szakember a beteg állapotát.

Az ügyben dr. Rácz Tamás, a kórház főigazgatója teljes körű vizsgálatot indított. Kedden aztán részletesen válaszolt az RTL Híradó kérdéseire. Válaszában kifejtette: a beteget a krónikus pszichiátriai osztályra vették fel. Tagadta, hogy a páciens ki lett volna száradva, egyben hozzátette, hogy a kikötözés okairól megfelelően tájékoztatták a családot. Fizikai korlátozást pedig eleve minden esetben a hatályos jogszabályoknak megfelelően alkalmaznak. Az intézményvezető ezzel együtt hangsúlyozta: a jövőben törekedni fognak arra, hogy a hozzátartozók még a kórházi elhelyezés előtt megértsék és elfogadják a korlátozó intézkedések szükségességét.

Dr. Rácz Tamás azzal kapcsolatban is nyilatkozott, hogy a család állítása szerint órákig nem tudták elérni az ügyeletes orvost, dacára annak, hogy az intézmény állandó szakorvosi ügyelet kínál szolgáltatása hirdetésében. A főigazgató érvelése szerint az állandó ügyelet azt jelenti, hogy az orvos hétköznap 6 és 16 óra között van jelen az intézményben, a fennmaradó időben pedig szükség esetén behívható. A konkrét esetben az ügyeletet ellátó szakorvos nem tartotta indokoltnak a személyes jelenlétet.

Borítókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.