207 ezerrel nő a szakorvosok fizetése

Az egészségügyben dolgozók bére az elkövetkező években több ütemben emelkedik - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár az MTI-nek.

Az ágazati érdekvédelmi szervezetekkel történt nyári bérmegállapodás eredményeként idén szeptember elsején a szakorvosok, a szakgyógyszerészek és a szakdolgozók alapbére nőtt. A szakorvosok és szakgyógyszerészek alapbére szeptember elsején bruttó 107 ezer forinttal nőtt, míg második ütemben jövő év november elsején újabb 100 ezer forinttal emelkedik. Így a fizetésük két év alatt 207 ezer forinttal lesz magasabb.

Többlépcsős béremelésre számíthatnak az egészségügyben dolgozók

A szakdolgozók (kórházi ápolók) bére jövő novemberben 12, majd 2018-ban és 2019-ben újabb 8-8 százalékkal nő, 2019-re átlagosan 65 százalékkal emelkedik. A szakdolgozók idei átlagos béremelése 26,5 százalékos lesz, differenciáltan a végzettségük és a munkában eltöltött idejük függvényében - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán. Ez összesen körülbelül 78 ezer dolgozót érint - tette hozzá, kiemelve, hogy az egészségügyi béremelés az Országos Mentőszolgálat orvosait, szakdolgozóit is érinti.

Az emelésre példaként említette, hogy egy 31-33 éves munkaviszonyban foglalkoztatott szakápoló alapbére szeptembertől 35 ezer forinttal emelkedett, a béremelési program végére összesen bruttó 88 618 ezer forinttal 228 650 forintra emelkedik. Egy 16-18 éves munkaviszonyban foglalkoztatott aneszteziológiai szakasszisztens alapbére szeptemberben 47 ezer forinttal emelkedett, a béremelési program végére összesen bruttó 103 ezer forintos többlettel, eléri a 238 475 forintot. A rezidensek alapbéremelése jövő novemberben 50 ezer forint lesz. Az idei béremelésekre 19,5 milliárd, jövőre pedig 82,6 milliárd forintot fordít a költségvetés - ismertette az államtitkár.

Az ősztől várható béremelés lassíthatja az egészségügyben dolgozók elvándorlását - írta a Magyar Idők. A hazai többszörösére rúgó nyugat-európai bérek elszívó hatása azonban csak enyhíthető ezzel, az egészségügyi dolgozók migrációja ugyanis gyakorlatilag az egész világra jellemző probléma. Részletesebben erről az alábbi cikkünkben olvashatnak!

Emlékeztetett arra, hogy az egészségügy dolgozók béremelése nem most kezdődik . Az elmúlt években az egészségügyi dolgozók bérrendezésére 300 milliárd forintot fordított a kormány. 2012-ben és 2013-ban két lépcsőben mintegy 95 ezer egészségügyi dolgozó részesült béremelésben. A két év alatt a kórházakban és szakrendelő intézetekben foglalkoztatottak bruttó keresete átlagosan 27 százalékkal nőtt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!