Sok teremhet idén ebből a gyümölcsből

Elkerülték a tavaszi fagyok a barackosokat, így Magyarországon és Európa-szerte is jó termést remélnek az idei évre.

Nem lesz hiány idén kajszibarackból, a hazai és az európai kertészek is jó termést várnak ebben a szezonban - idézi a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeb) elemzését a Magyar Nemzet . A szervezet szerint az elmúlt években a legtöbb termesztőkörzetben súlyos veszteséget okoztak a fagykárok, ebben az évben csak jóval kisebb mértékben érintette az ültetvényeket a lehűlés.

A tavalyi rekordalacsony év után jó a hazai termés

Szakértői becslések szerint a 2021-es 393 ezer tonna után ebben az évben 515 ezer tonna körüli mennyiséget takaríthatnak be az uniós kajszitermesztők. Ez csaknem harmincszázalékos emelkedés a tavalyi rekord­alacsony szinthez képest, az elmúlt öt év átlagát azonban még így is nyolc százalékkal alulmúlja - írja a lap.

Elkerülték a tavaszi fagyok a barackosokat. Fotó: Getty Images

A legkedvezőbb kilátások jelenleg Olaszországban vannak, náluk 11 százalékos termésnövekedést jósolnak, az idén várt 263 ezer tonnás termés a teljes uniós mennyiség felét teheti ki. Némileg bővült a termés a franciáknál is, a görögök és a spanyolok ugyanakkor nem jártak jól az idén, utóbbi esetében a fagykárok miatt a megszokott mennyiségnek csupán a felét takaríthatják be a kajszitermesztéssel foglalkozó gazdák.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Többnyire derült, napos idő várható, az északnyugati tájakon azonban már megjelenik némi felhőzet, melyből estefelé a határ közelében néhol zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél napközben nagy területen lesz élénk.A hőmérséklet késő este általában 24 és 30 fok között alakul. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!