Savanyú a szőlő? Fermentálás télen

Ki mondta, hogy csak a nyári kovászos uborka lehet friss savanyúság? Persze, ki nem hagynánk a napsütötte uborkásüveg rejtelmeit, de azért télen sem kell eltántorodnunk, ha saját készítésű savanyított zöldségre, gyümölcsre vágyunk.

Savanyú a szőlő? De még milyen!

Fotó: Pinterest

Kezdjük mindjárt egy tél derekán még bőven hozzáférhető gyümölccsel, a szőlővel. Aki valaha kóstolt már savanyított szőlőt, jól tudja, hogy bármilyen húsos ételhez professzionális és különleges köretet varázsol az íze.

Hozzávalók:
fél csésze fehérborecet
negyed csésze vörösborecet
negyed csésze cukor
2 tk. só
1 csésze víz
50 dkg. vörös szőlő, leöblítve, lecsepegtetve és hosszában félbevágva
kisebb lilahagyma, félbevágva, vékonyra szeletelve
1 babérlevél
fél tk. koriandermag
negyed tk. édesköménymag
negyed tk. fekete bors
⅛ tk. mustármag

Elkészítés:

  1. Szükségünk lesz egy literes befőttesüvegre, amit alaposan kimosunk, fertőtlenítünk.
  2. Egy közepes lábosban keverjük össze az eceteket, a cukrot, a sót és a vizet. Forraljuk fel a keveréket, keverjük addig, amíg a cukor és a só fel nem oldódik. Tegyük félre teljesen kihűlni.
  3. Keverjük össze a többi hozzávalót a tiszta, 1 literes befőttes üvegben.
  4. A lehűtött pácfolyadékot öntsük a szőlőre, és szorosan zárjuk le a fedelet.
  5. Hűtőbe tesszük legalább 8 órára, vagy egy éjszakára, hogy bepácolódjon. A savanyúság legalább két hétig eláll a hűtőben.

Ha erjesztett ételeket adunk étrendünkhöz, akkor további probiotikumokat, vagyis jótékony baktériumokat juttathatunk emésztőrendszerünkbe természetes módon. Ezek a baktériumok segítenek megemészteni az ételt, és támogatják az egészséges anyagcserénket.

Mézes fokhagyma? Fermentálva: igen!  

Fotó: Pinterest

A mézzel erjesztett fokhagyma szuper segítségünk lehet a téli szezonban gyakori megfázás és influenza leküzdésére, de egyszerűen köretként bármely ételhez kiváló.

Hozzávalók:
Kb. fél kg. tisztított és gerezdekre bontott fokhagyma
Akácméz (vagy tetszés szerinti méz, a lényeg, hogy folyó állapotú legyen)

Elkészítés:

  1. Bármilyen méretű üveget használunk is, érdemes körülbelül félig megtölteni hámozott fokhagymával.
  2. Ha már van elég fokhagyma az üvegedben, önts hozzá egy kevés mézet, hogy ellepje. A fokhagyma valószínűleg lebeg egy kicsit, és ez rendben van.
  3. Az üveget lazán fedjük le fedővel, hogy a gázok kiszabaduljanak, és tegyük sötét helyre erjedni. Fontos, hogy ne töltsük tele az üveget, maradjon hely az erjedési folyamatnak is.
  4. Erjedés közben érdemes egy tányért az üveg alá tenni, mert valószínűleg felbuborékosodik egy kicsit, és egy kevés mennyiségű méz kicsepeghet.
  5. Minden nap óvatosan forgassuk meg az üveget, hogy a fokhagyma mézzel bevonva maradjon. Ügyeljünk arra, hogy a fedél szorosan rá van-e csavarva az üvegre, mielőtt ezt megtennénk! Ezután tegyük vissza függőleges helyzetbe, és lazítsuk meg a fedelet.
  6. Néhány nap vagy egy hét múlva buborékok képződnek a méz felületén. A mézes fokhagyma körülbelül egy hónapig erjed, de a folyamat során bármikor fogyasztható. Érdemes viszont várni a felnyitással, mert az íze idővel tovább fejlődik, a fokhagyma megpuhul, a méz pedig sokkal folyósabb lesz.

Időnként a fokhagymagerezd kék vagy zöld színűvé válhat az erjedési folyamat során fellépő reakció miatt, és bár ez kissé riasztó lehet, nem káros, természetesen továbbra is használható. A mézes fokhagyma, hűvös helyen hónapokig, de akár évekig is eláll! 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Az éjszaka első felében a délnyugati tájakon gyenge eső még előfordulhat. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!