Cékla: ezért együk mindennap

A cékla elég elfeledett zöldség, a legtöbben csak savanyúságként ismerik, és nem tulajdonítanak neki túl nagy jelentőséget. Azonban a cékla rendkívül egészséges, nagyon jó hatással van a szervezetünkre, és sokféleképpen elkészíthető. Mit érdemes tudni róla?

A céklában nagy mennyiségben találhatóak értékes vitaminok és ásványi anyagok, valamint antioxidánsok, főleg kálium, magnézium, vas, A-, C- és B6-vitamin. Nemcsak a gyökerét, de a zsenge leveleit is meg lehet enni, például salátába keverve. Lássuk, milyen jótékony hatásai lehetnek!

A cékla nagyszerűen javítja a vérkeringést, többek között az agyunkban is, ez, illetve a benne található vegyületek rendkívül hasznosnak bizonyultak a idegrendszer egészségének megőrzésében. A cékla rendszeres fogyasztásával csökkenthetjük a különböző típusú demenciák, így az Alzheimer-kór rizikóját, és a memóriánkat is élesen tarthatjuk. Vérkeringést javító hatása mellett olyan anyagokat (nitrátokat) is tartalmaz, amelyek a szervezetünkben átalakulva a vérnyomást is csökkentik .

Céklalével a magas vérnyomás ellen Tíz higanymilliméterrel csökkenti a vérnyomást egy pohárnyi céklalé - erre az eredményre jutottak brit orvosok. Mennyit fogyasszunk belőle, hogy megelőzzük a szív-és érrendszeri betegségeket? Kattintson! A magas vérnyomás számos súlyos betegséggel áll összefüggésben, például a stroke-kal, szívrohammal is. A céklában lévő fitokemikáliák, illetve antioxidánsok, például a bétacianin igen erős daganatellenes hatásokkal rendelkeznek. Kutatások szerint ez a vegyület jelentős mértékben képes lelassítani a tumorok növekedésének ütemét. A cékla hatásosnak bizonyul a prosztata-, az emlő-, a bélrendszeri, a tüdő- és a hererák elleni küzdelemben.

A cékla nagyon jól javítja az erőnlétet, teljesítményt és a kitartást, ezért érdemes azt fogyasztani komolyabb fizikai igénybevétel előtt. Ez a hatása szintén a benne található nitrátoknak köszönhető, mert azok a szervezetbe jutva átalakulnak, kitágítják a vérereket és fokozzák a véráramlást, így a sejtekhez több oxigén és tápanyag jut el.

A cékla a bőrnek is jót tesz

A cékla a bőrnek is jót tesz A céklában található tápanyagok, többek között például a kalcium, a mangán, a réz, a magnézium és a vitaminok erősítik a csontokat és a fogakat. Ez nemcsak a magas tápanyagtartalomnak, de azok egyedi kombinációjának is köszönhető, ugyanis így könnyebben szívódnak fel az értékes nyomelemek és ásványi anyagok.

Mivel a céklának magas a vastartalma, az egyik legnagyszerűbb élelmiszer, melyet a vérszegényeknek , illetve az arra hajlamosaknak érdemes enni. A céklában található réz és C-vitamin ráadásul segíti a vas felszívódását is.

A máj működését, a méregtelenítési folyamatokat is támogatja a cékla, valamint csökkenti a zsírmáj kialakulásának rizikóját is. Bizonyos fitokemikáliák, például a methionin nevű pigment, stimulálják, élénkítik a máj sejtjeit, így azok hatékonyabban tudnak küzdeni a felhalmozódott méreganyagok ellen.

Méregtelenítő, gyulladáscsökkentő és vérkeringést fokozó hatásainak köszönhetően a cékla nagyon jó hatással van a bőrünkre is, a segítségével sikeresen küzdhetünk a pattanások , furunkulusok és egyéb bőrproblémák ellen, magas antioxidáns-tartalma pedig az öregedés első jelei ellen véd. A cékla rendszeres fogyasztásával támogathatjuk a bőr folyamatos megújulását, ennek hatására a bőrünk egyenletesebb árnyalatú, ragyogóbb, egységesebb megjelenésű lesz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.