A brokkoli gátolja a daganatok kialakulását

A szulforafán, ez a brokkolifélékben megtalálható kémiai anyag, sikerrel alkalmazható a daganatok megelőzésében - állítják az Oregoni Állami Egyetem munkatársai. A szulforafán szelektív módon pusztítja a daganatos sejteket, az ép prosztatasejteket nem károsítja. A szer alkalmazása főként az említett prosztatarák, illetve emlőrák esetén jön szóba.

A szulforafán nagy mennyiségben főként a brokkoliban, és más kelbimbófélékben van jelen. Hatására jellemző, hogy gátolja a hiszton deacetiláz (HDAC) nevű enzim működését, mely egy igen ígéretes területe a rákos betegségek gyógyításának. A HDAC alapvető szabályozó hatását a DNS-en fejti ki, ezáltal befolyásolva azt, hogy mely gének fejeződjenek ki, melyek pedig ne.

A daganatellenes gyógyszerek legfőbb problémája a szelektivitás: a szer úgy károsítsa a daganatos sejteket, hogy az egészségek emellett ne pusztuljanak el. Dr. Emily Ho és munkatársai szerint az említett fitovegyület ezen feltételeknek megfelel, emiatt a megelőzésben is sikerrel lehetne alkalmazni.

Egy korábbi állatkísérletben a szulfofaránt tartalmazó étrend gátolta a prosztatarák növekedését. Az új vizsgálat viszont azt bizonyítja, hogy a vegyület szelektív módon támadja a prosztatában lévő jóindulatú és rosszindulatú daganatsejteket, valamint azt is, hogy a szulforafántartalmú ételek nagy dózisban való fogyasztása sem toxikus hatású.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.