Infektológus: így készítsd fel immunrendszered a koronavírusra

Ismét itt a vírusszezon, a koronavírus mellett más megbetegedések is gyakoriak ebben az időszakban. A szakértő szerint ilyenkor fontos lenne pótolnunk az egyik legismertebb vitamint.

A hűvös idő beköszöntével megint egyre több megfázásos eset van – mondta el az ATV Híradónak Rusvai Miklós. A virológus ennek ellenére úgy látja, egyelőre nincs szó újabb járványhullámról. Mivel a lakosság részleges védettséget szerzett a koronavírussal szemben, ezért a szakember csak a rizikócsoportnak ajánlja az emlékeztető oltást. ,,Én fontosabbnak tartom az influenza elleni védőoltást, elsősorban a rizikócsoportok számára, tehát az idősek, a kismamamák, a súlyos légzőszervi betegségben szenvedők, az immunelnyomó kezelésben részesülők számára, illetve akiknek daganatos betegségük van" – tette hozzá. 

A koronavírus itt marad közöttünk, besorakozik a többi jó néhány ilyen felsőlégúti hurutot okozó fertőzés közé – erről már Pusztai Erzsébet infektológus beszélt az ATV Start című műsorában. Szerinte a szélesebb átoltottság miatt és ahogyan maga a vírus is módosul, jóval ritkábban okoz komolyabb tüneteket. Ugyanakkor az oltás nem akadályozza meg a megbetegedést. Ezért föl kell rá készíteni az immunrendszert. Ilyenkor különösen fontos a D-vitamin pótlása, különösen azok számára, akiknek sokféle betegségük van – fogalmazott a szakértő.

Legjobb D-vitamin forrásaink a máj, a tojás, a tej és tejtermékek, valamint a margarinok. További hasznos tudnivalókat a D-vitaminról ide kattintva találsz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Lassan tovább csökken a felhőzet, így az ország nyugati, délnyugati harmada kivételével már döntően napos, gyengén felhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!