Vizsgálják Kasza Tibi étrend-kiegészítős reklámjait

Vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal Kasza Tibi étrend-kiegészítőinek reklámjai miatt.

A nemzeti versenyhatóság vizsgálatot indított a Challenge étrend-kiegészítőket forgalmazó Manker Beauty Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel szemben, mivel a cég vélhetően tisztességtelenül, az uniós ágazati szabályozást is megsértve népszerűsíti a termékcsaládot, illetve az ahhoz kötődő „Challenge életmódváltó rendszert” – közölte a GVH.

A hivatal gyanúja szerint a cég honlapja, közösségi oldalai, illetve a tulajdonos-ügyvezető Kasza Tibor közösségi oldalai jogsértő módon sugallják a termékekről, hogy azok alkalmasak lehetnek betegségek megelőzésére, kezelésére vagy gyógyítására.

étrend-kiegészítő, fogyás
A vállalkozás vélhetően tisztességtelenül reklámozott étrend-kiegészítőket. A kép illusztráció. Fotó: Getty Images

A GVH szerint az alábbi állítások lehetnek jogsértőek:

  • csökkenti a szív- és érrendszeri betegségeket, az érelmeszesedést és a daganatos megbetegedéseket;
  • segít a fogyásban és a súlytartásban is, megfelelő étrend mellett;
  • cukormentes, mindenmentes.

A versenyhivatal közölte azt is, hogy az eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést el is követte, ennek bizonyítására indították az eljárást, aminek lefolytatására három hónap áll a hivatal rendelkezésére. Ez az időtartam indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!