Fűszernövényekkel csökkenthető a sóbevitel

Azok, akik fűszernövényekkel ízesítették az ételeiket és ehhez segítséget is kaptak, könnyebben mondtak le a sóról, mint azok, akiknek azt mondták, hogy használjanak kevesebb sót.

Régóta ismert tény, hogy a túl sok só fogyasztása rossz hatással van a kardiovaszkuláris rendszerre, különösen azok egészségére, akiknek magas a vérnyomása. A hipertóniások számára az egyik legelső tanács, hogy igyekezzenek mérsékelni a sófogyasztásukat, és alakítsák át az étrendjüket.

"Az ételeinkben rengeteg só van és az utánsózással is igen bőkezűen bánunk" - mondta Cheryl A. M. Anderson, az University of California San Diego szakértője, a jelenlegi tanulmány vezető szerzője. "A nátriumbevitel éppen ezért a sokszorosa a javasoltnak."

Fűszernövényekkel csökkenthető a sóbevitel (Fotó: Europress)

A mostani kutatásban arra voltak kíváncsiak, melyik a leghatékonyabb módszer arra, hogy valaki hatékonyan csökkentse a sófogyasztást. Ezért egy két fázisból álló kísérletsorozatot végeztek el. Az első részben (mely 4 hétig tartott), az 55 résztvevőt alacsony nátrium-tartalmú diétára fogtak, méghozzá úgy, hogy minden enni- és innivalót a kutatás vezetői biztosítottak nekik. A második részben (mely 20 hétig tartott) az önkénteseket két csoportra osztották. Az egyik csoportba tartozóknak szakmai segítséget nyújtottak ahhoz, hogy alacsonyan tartsák a sóbevitelt - például ötleteket kaptak ahhoz, hogyan ízesíthetik az ételeiket fűszernövényekkel, és főzőtanfolyamon vehettek részt. A másik csopornak csak megmondták, hogy csökkentsék a sóbevitelt.

Az első fázis eredményei igen biztatónak bizonyultak: négy hét alatt közel felére csökkent a nátriumbevitel. A második fázisban mindkét csoport nátriumbevitele nőtt - de még így is kisebb volt, mint a kísérlet előtt -, de annak a csoportnak a nátriumbevitele, mely fűszernövényeket használt , így is közel 1000 mg-mal volt alacsonyabb, mint a másik csoporté.

"A kísérletből kiderült, hogy azok, akik megtanulták, hogy kezelhetik a problémákat és megoldási lehetőségeket is megismerhettek, sokkal hatékonyabbak voltak az életmódjuk megváltoztatásában, mint azok, akik csak egy utasítást kaptak" - mondta Anderson. "A fűszernövények használatával sokkal egészségesebben élhetünk, ráadásul az ételeink is ízletesebbek lesznek."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.