Miért érdemes többször mérni magunkat?

A legtöbben kifejezetten tartunk a mérlegtől, pontosabban attól a számtól, amelyet mutat - az ünnepek környékén a testsúlymérés gondolata még ijesztőbb lehet. Egy új kutatás szerint azonban minél többet állunk a mérlegre, annál jobban kordában tudjuk tartani a testsúlyunkat.

A Cornell Food Brand Lab szakemberei arra voltak kíváncsiak, hogyan hat a testsúlyra az, ha gyakran mérjük magunkat. A kísérletben 40 túlsúlyos nő vett részt, akiket egy éven keresztül követtek. A nők mindegyike fogyni szeretett volna.

Sokan nemcsak pezsgővel és lencsével készülnek az új év első napjára, hanem azzal is, hogy a következő hónapokban gyökeresen megváltoztatják az életüket, és megszabadulnak a rossz szokásaiktól. Az új életmódot azonban ritkán tudjuk néhány hétnél tovább tartani. A cikk folytatásáért kattintson! A kutatásból kiderült, hogy minél gyakrabban állt valaki a mérlegre, annál több felesleges kilótól sikerült megszabadulnia. Ugyanakkor, azok a nők, akik több, mint egy hetet vártak két testsúlymérés között, nemhogy fogytak, de híztak is.

A szakemberek szerint ennek hátterében az áll, hogy a rendszeres mérésekkel képesek lehetünk folyamatosan a célunkra koncentrálni, és a számok hatására kisebb az esélye annak, hogy letérünk a helyesnek tartott útról. Ha tehát egy lakomázással töltött ünnepi hétvége után a mérlegre állva azt látjuk, hogy híztunk néhány kilót, az hatással lehet arra, hogy a későbbiekben szigorúbban betartsuk a diétát.

Egy új kutatás szerint azonban minél többet állunk a mérlegre, annál jobban kordában tudjuk tartani a testsúlyunkat

Ha a napi mérlegelés távol áll tőlünk, akkor elég hetente egy alkalommal a mérlegre állni. A kutatás szerint ennél többet nem érdemes várni, a kísérletben részt vevő nők ugyanis hízni kezdtek akkor, ha nagyjából hat napnál több telt el két testsúlymérés között. Egy másik kutatásból az is kiderült, hogy melyik a legjobb nap a testsúlymérésre. Mivel a legtöbb ember hétvégenként inkább hízik, hét közben pedig tartja vagy csökkenti a testsúlyát, a szerda az ideális nap a mérlegelésre. Általában ugyanis vasárnap vagy hétfőn vagyunk a legnehezebbek, pénteken pedig a legkönnyebbek.

A kutatás eredményeiről a PLOS One című szaklapban számoltak be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.