Másfél órás műtéttel kezelik az elhízást a britek

A brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) jóváhagyta az úgynevezett endoszkópos hüvelyes gyomorplasztika (ESG) alkalmazását az elhízás kezelésére Angliában. A mindössze 90 perc alatt elvégezhető beavatkozás után a páciensek még aznap haza is mehetnek.

A módszer célja, hogy a gyomor befogadóképességét szűkítve csökkentse az elhízással élők étvágyát, így elősegítve a sikeres fogyásukat. A beavatkozás során egy kamerával ellátott, rugalmas endoszkópot vezetnek le egy a gyomorba a páciensek száján és nyelőcsövén keresztül, amellyel aztán összehajtják és összevarrják a gyomorfal egyes részeit. Az endoszkópos hüvelyes gyomorplasztika, avagy ESG után a felépülés rövidebb időt vesz igénybe, mint a hagyományos gyomorszűkítő műtét után, emellett újabb beavatkozással vissza is fordítható. Ambulánsan elvégezhető, azaz a szövődménymentes páciensek még aznap otthonukba távozhatnak – írja a SkyNews.

mérleg, testsúlymérés
Az új beavatkozást azoknak ajánlják, akik testtömegindexe meghaladja a 30-as értéket. Fotó: Getty Images

A hivatalos ajánlás szerint a beavatkozás azok számára ajánlható fel, akik testtömegindexe (BMI) meghaladja a 30-as értéket, fogyni pedig nem tudtak életmód-változtatás révén, illetve nem alkalmasak gyomorszűkítő műtétre. Angliában egy 2021-es felmérés alapján a felnőttek 25,9 százaléka küzd elhízással, további 37,9 százalékuk pedig túlsúllyal. Az elhízás évente mintegy 6,5 milliárd font kiadással terheli meg az egészségügyi ellátórendszert az országban, egyben ez a rákos megbetegedések második leggyakoribb megelőzhető kiváltó oka.

„Tudjuk, hogy azoknál, akik elhízással vagy túlsúllyal élnek, magasabb az olyan betegségek kockázata is, mint a 2-es típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás és egyéb szív-érrendszeri betegségek. Bizottságunk arra a megállapításra jutott, hogy az endoszkópos hüvelyes gyomorplasztika egy biztonságos és hatékony beavatkozás az elhízással élők számára, amely csökkenti a gyomor méretét, ezáltal az érintettek kisebb mennyiségű ételtől is jóllakottnak érzik már magukat” – fogalmazott Jonathan Benger professzor, az angliai egészségügyben alkalmazandó irányelvek szabályozásáért felelős szervezet (NICE) tiszti főorvosa. Hozzátette, a módszer nagy előnye, hogy nem igényel kórházi ottalvást, így jelentősen csökkenti a betegek kórházi tartózkodását az egyéb műtéti lehetőségekkel összehasonlítva.

A testsúlycsökkentő, avagy bariátriai beavatkozások közé tartozik még a gyomorgyűrű beültetése és a gyomorbypass vagy gyomoráthidalás, amelynek során a gyomor felső részéből képeznek egy új, kisebb méretű gyomrot, azt összekötve a vékonybéllel. Ezeket 40-es BMI felett, illetve 2-es típusú cukorbetegek esetében 35-ös testtömegindex felett ajánlják. Ugyanakkor, mint arra Benger professzora rámutatott, egyrészt az ilyen típusú műtétek iránt nagyon nagy az igény, másrészt sokan vannak olyanok is, akik vagy nem szeretnék, vagy nem elég jó az általános egészségügyi állapotuk ahhoz, hogy alávessék magukat egy bariátriai műtétnek. „Egy olyan nem invazív eljárást, mint az endoszkópos hüvelyes gyomorplasztika, sokak által várt új lehetőségként üdvözölhetünk” – húzta alá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!