Kár kidobni az alma héját!

Az elhízás és az ezzel összefüggő betegségek egyre gyakoribb problémát jelentenek világszerte. Az Iowai Egyetem új kutatásából az derült ki, hogy az almahéjban előforduló egyik természetes anyag részleges védelmet nyújthat velük szemben.

Az eredmények szerint az urzolsav az izom és a barna zsír, a kalóriaégető tulajdonságáról híres két szövet mennyiségének növelése révén szorítja vissza az elhízást és az ezzel járó egyéb rendellenességeket.

"A korábbi kutatásokból tudjuk, hogy az urzolsav egészséges egerekben növeli az izomtömeget és az erőt, ami azért fontos, mert ezzel az izomvesztés elleni kezelés kifejlesztésének lehetősége tárul elénk.

A mostani kísérletünkben pedig zsírdús étrenden élő egereken teszteltük az urzolsavat, és a vegyület ez esetben is növelte a vázizomzat tömegét. Érdekes módon az elhízást, a prediabéteszt és a zsírmájat is visszaszorította" - számolt be a PLoS ONE legutóbbi számában megjelent tanulmány szerzője, Christopher Adams. "Mivel az izom nagyon hatékonyan égeti a kalóriát, az urzolsavval kezelt egerekben a megnövekedett izomtömeg elegendő magyarázat arra, hogyan szorítja vissza az urzolsav az elhízást.

Meglepett azonban az az eredmény, hogy az urzolsav a barna zsírt is növeli, ami fantasztikus kalóriaégető. A barna zsír mennyiségének növekedése is segítséget jelent az elhízás ellen."

Az egyetem kutatói zsírdús étrendre fogott egereket vizsgált több hétig. Az állatok fele urzolsavat is kapott a zsírdús étrend mellé. Érdekes módon az urzolsavat is fogyasztó egerek többet ettek, mint azok, amelyek nem kapták a kiegészítőt, és nem mutattak ki eltérést a két csoport aktivitása között. Ennek ellenére az urzolsavval kezelt állatok kevesebbet híztak, és vércukorszintjük közel normális maradt. Ráadásul az urzolsavval kezelt egerekben az elhízással összefüggő zsírmáj sem alakult ki. Ez a gyakori és gyógyíthatatlan betegség az amerikai felnőttek egyötödét érinti.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.