Ballon a gyomorban

Szinte nincs olyan fogyókúra, edzésterv, vagy beavatkozás, amit egy elkeseredett túlsúlyos ki ne szeretne próbálni. A kezdeti lendület azonban korán megtorpanhat, ha a mérleg nem erősíti meg a fogyni vágyót abban, hogy jó úton halad.

A gyomorba helyezhető, felfújható ballonról szóló első közlemény 1982-ben jelent meg, amelyben dán kutatók öt elhízott nőbeteg esetét ismertették, akik fogyását ez a módszer segítette elő. Az eljárás az elmúlt 23 évben rendkívüli mértékben fejlődött, hatékonyságát és biztonságát azóta számos vizsgálat igazolta. Ma már a világ számos országában használják a gyomorballonos technikát, Európán belül elsősorban Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában és Ausztriában alkalmazzák, évente több száz túlsúlyos betegen.

A ballon behelyezése sebészi beavatkozás nélkül, szájon át történik, és 20-30 percnél több időt nem vesz igénybe. A pácienst altatóorvos bódítja el, majd a leeresztett ballont a nyelőcsövön keresztül vezetik be a gyomorba, amelynek elhelyezkedését - és a tápcsatorna felső szakaszának épségét - endoszkóppal ellenőrzik. Ezt követően a ballont színezett élettani sóoldattal töltik fel, majd a katétert eltávolítják. A ballon önműködően záródik, és ettől kezdve szabadon lebeg a gyomorban. A túlsúly leadásáért azonban elsősorban a páciens felelős. Alapvetően hat-nyolc hét áll rendelkezésére ahhoz, hogy elsajátítson egy új életformát, hogy bevezesse életébe a rendszeres mozgást és az egészséges étkezési szokásokat. Hat hónap elteltével a ballont a behelyezéshez hasonló módon távolítják el: mialatt a beteg alszik, az endoszkópos kamera kíséretében levezetett katéter segítségével az orvos először kilyukasztja, majd leszívja a töltőfolyadékot, és a nyelőcsövön keresztül eltávolítja a gumilabdát.

A gyomorballon magyarországi alkalmazásáról és az eddigi tapasztalatokról Dr. Bene Lászlót, a budapesti Péterfy Sándor utcai kórház belgyógyász főorvosát kérdeztük.

Házipatika: Mióta létezik Magyarországon a gyomorballonos technika, és évente átlagosan hány túlsúlyos ember él ezzel a lehetőséggel?

Dr. Bene László: Az első ballonkezelésre 2000 őszén került sor, azóta 100 páciens esett túl a beavatkozáson. Ez azt jelenti, hogy évente kb. 30-35 beteg vette igénybe a kezelést. Fontos tudni, hogy a ballonok egyelőre igen drágák - egy ballon 360 000 Ft-ba kerül -, és ezt az összeget az esetek döntő többségében - eleddig egyetlen eset kivételével - a betegnek kellett kifizetnie. Ez a tétel nyilvánvalóan korlátozza az eljárás alkalmazhatóságát. Egy ideje viszont lehetőség nyílt arra, hogy a páciens finanszírozási támogatásért forduljon a TB-hez. Ennek alapvető feltétele, hogy testtömeg-indexe (BMI) 40 felett legyen. Miután a beteg megvásárolta a ballont, a szükséges vizsgálatok elvégzése után behelyezzük a gyomrába.

HáziPatika.com: Ez a ballon csak Magyarországon vásárolható meg? Vagy beszerezhető másutt is, esetleg kedvezőbb áron?

Dr. Bene László: Itt a kórházban kizárólag azokat a ballonokat helyezzük be a betegek gyomrába, amelyet Magyarországon vásároltak, mert csak ezekre kapunk garanciát.

HáziPatika.com: Mik az alapvető feltételei annak, hogy egy elhízott beteg a ballonos technika segítségével próbálja meg a testsúlycsökkentést?

Dr. Bene László: Az első feltétel az, hogy a páciens kórtörténetében többszöri sikertelen fogyókúrás kísérlet szerepeljen, akár konzervatív módszerrel, tehát megfelelő diétás programmal, akár gyógyszeres kezelés segítségével. A betegek általában nem ezt a módszert szokták választani első lehetőségként, és mi sem ajánljuk addig, amíg nem próbálta meg a hagyományos utat. A másik követelmény, hogy az illető beteg jelentős túlsúllyal rendelkezzen. A harmadik feltétel pedig az, hogy ne találjunk olyan ellenjavallatot, ami miatt a beavatkozás nem végezhető el. Ellenjavallat viszonylag kevés van, mert az eljárás egyszerű és gyakorlatilag veszélytelen.

HáziPatika.com: A beavatkozás után a betegnek el kell sajátítania az egészséges életmód alapvető követelményeit. De vajon kijátszható-e a ballon?

Dr. Bene László: A fogyás titka alapvetően nagyon egyszerű: nem kell enni. A gyomorballon technika célja csak annyi, hogy azoknak a betegeknek, akik eddig nem tudtak lefogyni más módszerrel, segítsünk ennek elérésében. Ez az eljárás is, mint minden módszer, a kalóriabevitelt korlátozza. Ezt a betegek elérhetik étvágycsökkentők segítségével vagy jóval radikálisabb módszerrel, amelynek során szűkítő gyűrűt helyeznek fel a gyomorra műtéti úton, vagy átoperálják a beleket, és megváltoztatják a táplálék élettani útját. A gyomorballon behelyezése a páciensek 90%-nál látványos eredményt ér el, a reálisan elvárható heti testsúlycsökkenés 1-1,5 kg. A módszer közel tízszer hatékonyabb, mint a gyógyszeres eljárás, és az eredmény a testsúly megtartásában éppúgy megmutatkozik, mint a leadásban. Azonban ha valaki folyamatosan nassol, csokoládét, fagylaltot eszik, akkor ez nem vezet a kalóriabevitel csökkenéséhez.

Nagyon fontos emellett a ballon pszichés hatása is, hiszen ez mindig "jelen van" a páciens életében. Az önerőből végzett fogyókúrát könnyebben függesztjük fel egy születésnapi összejövetel vagy egy vasárnapi ebéd kedvéért, hasonlóképpen ilyenkor hajlamosak vagyunk "megfeledkezni" az étvágycsökkentő bevételéről. El kell mondanom, hogy az eljárás eredményessége összességében a ballon viselőjétől függ. A behelyezés után nagyon fontos a diétás útmutatás betartása, a testmozgás beiktatása a mindennapi életvitelbe és a rendszeres, szoros konzultáció a beavatkozást végző orvossal.

HáziPatika.com: A ballon ezek szerint nem akadályozza a beteget a rendszeres testmozgásban.

Dr. Bene László: Nem, semmiben nem akadályozza, a páciens nyugodtan mozoghat, és még a repülőutakról vagy a búvárkodásról sem kell lemondania.

HáziPatika.com: Ha a beteg megtanulja, hogy kevesebbet egyen, és rendszeresen mozogjon, mennyi időnek kell eltelnie a ballon eltávolításáig?

Dr. Bene László: A ballont legfeljebb fél évig lehet bent hagyni, előtte ritkán szoktuk eltávolítani. Előfordult olyan eset, hogy a páciens túllépte azt a fogyásmennyiséget, amelyet terveztünk, ezért négy hónap elteltével eltávolítottuk a ballont, de általában tartjuk a hat hónapot.

HáziPatika.com: Mennyi az a maximális súly, amitől meg lehet szabadulni a ballon segítségével?

Dr. Bene László: Az eddigi legeredményesebb fogyás hat hónap alatt 36 kg volt. Ez természetesen függ attól, a páciensnek mennyi a súlyfölöslege, de eddigi tapasztalataink szerint az optimális súlycsökkenés heti 1-1,5 kg.

HáziPatika.com: Milyen adatok állnak rendelkezésére a betegek ismételt súlygyarapodásáról?

Dr. Bene László: A betegek egy része a ballon eltávolítása után visszahízza a leadott súlymennyiséget, hiszen a jojó-effektus ebben az esetben is működik, de fontos megemlíteni, hogy a konzervatív kezelésekkel összehasonlítva a gyomorballonos technika 70%-os eredményességet mutat. Ez kétségtelenül egy agresszív módszer, de semmi esetre sem "csodaszer", hiszen az orvossal szigorúan együtt kell működni.

HáziPatika.com: Hogyan kell elképzelnünk ezt a ballont, mekkora lesz az űrtartalma feltöltés után?

Dr. Bene László: A ballont 400-700 ml folyadékkal töltjük meg, amelynek a súlya hozzávetőlegesen 600-700 gr lesz. Ez a gyomorban lebeg, és idegen testként akadályozza meg a táplálék felvételét, illetve szoktatja rá a beteget mindarra, amely az egészséges életmód velejárója. A ballon természetesen olyan anyagból készült, amely nem okoz károsodást, esetleg fekélyes elváltozást a gyomornyálkahártyán.

HáziPatika.com: Előfordult-e már olyan eset, hogy a ballon kilyukadt? Milyen következményekkel járhat, ha bekövetkezik?

Dr. Bene László: A ballon kilyukadása nagyon ritkán fordul elő, mi összesen egy esetben tapasztaltuk. Ha megtörténik, sincs nagy baj, mert a ballont feltöltő folyadékot metilénkékkel színezzük meg, amely azonnal megjelenik a vizeletben, kékre festve azt, tehát a beteget rögtön figyelmezteti. Ha a beteg mégsem észlelné az eszköz rongálódását, a ballon egyszerűen továbbhaladna leeresztett állapotában, és a széklettel ürülne a szervezetből. Több tízezres betegszámnál fordult elő egy-egy alkalommal, hogy a páciens a beavatkozást megelőzően már átesett hasi műtéten, és az összenövések miatt akadt el a ballon. Ebben az esetben az eltávolítás műtéti úton történik, de ismétlem, ez az eset rendkívül ritka.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +22, +27 °C
Minimum: +7, +12 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt általában közepesen felhős időre készülhetünk, csapadék nem valószínű. Délután a napsütés mellett fátyol- és gomolyfelhők is lesznek az égen, de ezekből csapadék nem alakul ki. A szél napközben élénk nyugati lesz. Hajnalban 7, 12 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 15, 20 fok lesz. Csütörtökön gyenge hidegfront hat a szervezetre. Az érzékenyeknél görcsös fejfájás, valamint izom- és hasi görcsök is jelentkezhetnek, az arra hajlamosak vérnyomás-ingadozást is tapasztalhatnak. Átmenetileg az ízületi problémák is fokozódhatnak. A szél kissé csökkenti a hőérzetet, a szabadban változó komfortérzet lesz jellemző. Az alvásproblémák mérséklődnek. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Magas pollenkoncentráció