A túlevés csapdájában
Amikor az evés szenvedéllyé válikAz evés nemcsak egyszerű energia-utántöltés: azt, hogy ki, milyen körülmények között, mennyit eszik, az illető háttere, neveltetése, érzelmei, hangulata és lelkiállapota is befolyásolja. Ha az egyensúly megbillen, táplálkozási zavarok alakulnak ki.
Nehéz nehéznek lenni

Nem elég, hogy gyakran nem érzi jól magát, könnyebben utolérik a betegségek, és többnyire elégedetlen önmagával, hajlamosabb kortársainál a depresszióra is, mindezeken túl a külvilágtól is rendszeresen atrocitások érik. Átlagos testalkatúaknak elképzelni sem könnyű azokat a kínos jeleneteket, amelyekbe egy-egy súlyosan elhízott ember szinte naponta belekerül. Milyen megalázó például, amikor valaki nem tud bemenni egy szupermarketbe a forgókeréken, mert nem az ő testméretére tervezték. Szánakozó mosolyt fakaszt, feltűnést kelt szokatlan méreteivel, jóindulatúnak aligha nevezhető megjegyzések röpködnek körülötte.
Ördögi kör
A kórosan elhízottak közül sokan az ilyen atrocitásoktól tartva nem is szeretnek emberek közé menni, a szorongás visszahúzódóvá, otthon ülővé teszi őket. A lakás négy fala között azonban korlátozott a mozgásterük, kevesebb az esély arra is, hogy valami lekösse energiájukat, figyelmüket, felkeltse ambíciójukat, így, ha másért nem, unalomból, bizony még gyakrabban fordulnak az evés, mint vigasz, pótcselekvés, örömforrás felé. Még rosszabb a helyzet, ha a saját szűkebb környezetükben sem érzik magukat érzelmi biztonságban, ha nem kapják meg azt a szeretetet, megbecsülést, amire minden egészséges embernek szüksége van. Márpedig gyakran előfordul, hogy a családtagok is "elégedetlenek" a túlsúlyos emberrel: a szülő nemegyszer érezteti a gyermekével, férj - feleség a házastársával, hogy jobban tudná szeretni, ha nem kellene "megbocsátani" előnytelen kinézetét, alkatát.A szeretet utáni hiábavaló sóvárság könnyen ébreszthet dacos ellenállást: "senki nem kényeztet, hát legalább én kényeztessem magam". Az pedig még rosszabb, ha a családi szeretet és elfogadás hiánya azt eredményezi, hogy az illető saját maga sem tudja önmagát szeretni, és egyfajta "minden mindegy" hangulatban elveszíti a maradék kontrollját is a táplálkozása, életmódja felett. Mind a két esetben csapdahelyzetbe, bűvös körbe kerül az illető, ami újabb vigasztaló nassoláshoz, sőt evésrohamokhoz vezet. Egy "túlevő" adott esetben naponta öt-hatszorosát is elfogyasztja annak a táplálékmennyiségnek, amennyire szüksége lenne, eljut odáig, hogy a családtagok előtt is titkolva, éjszaka "fosztja ki" a hűtőszekrényt.
Lelki okok
Az elhízásról, az energia-bevitel illetve a felhasználás kiegyensúlyozatlanságáról könyvtárnyi tanulmány, szakkönyv szól, de legtöbb szakember csak a szükséges és elégséges kalóriamennyiségek számadatai, az emberi testben zajló folyamatok felől közelíti meg a problémát, miközben a pszichés háttérrel sokkal kevesebben foglalkoznak. Márpedig a táplálkozási zavarok (az ellenkező előjelűek, vagyis a kóros soványsághoz vezetők is) a legtöbb esetben valamilyen lelki okra vezethetőek vissza, valami mélyen beivódott élmény, trauma, stressz, szeretetvágy, identitászavar van a háttérben. Ez lehet egy gyermekkori élmény, amikor az anyuka, nagymama szemében akkor volt valaki "jó kislány" (vagyis szerethető, elfogadható), ha mindent szépen megevett. Vagy az a sokszor hallott, kitörölhetetlenül bevésődött mondat szabja meg az életrendjét, hogy "ne is törődj másokkal, mi ilyenek vagyunk, nagyanyád, anyád is kövér volt".Túlmenne egy cikk keretein felsorolni, hányféle lelki baj, önértékelési zavar vezet a túlevésig, az abúzusig. Van, aki a gyermekkorában átélt nyomor, éhezés következtében igyekszik tudat alatt "raktározni", de az sem ritka, hogy a hagyományos férfi-női szerepekben való megmérettetés elől menekül valaki a kövérségbe. Legelőször a fejben, a gondolatok között, az önértékelés terén kell rendet tenni!
Egyedül nem megy
Mindenki, aki életében akár csak egyszer is fogyókúrázott már, tudja, hogy egyedül nagyon nehéz, szinte reménytelen sikeresen végigvinni. Kell valaki, egy sorstárs, egy barátnő, akivel meg lehet beszélni az előadódó történéseket, nemcsak a napi menüt, hanem a kisebb-nagyobb sikereket, kudarcokat, ötleteket, aki segít kontrollálni az étkezéseket, megtartani az elhatározást, legyen valaki, aki együtt örül vele, aki érdeklődéssel meghallgatja. Már csak azért is, mert a dolog természeténél fogva a túlsúlyos ember nem reálisan látja magát, sokszor önmagának is hazudik: szépíti a helyzetet, például maga lepődik meg a legjobban, amikor a valóságnak megfelelően sikerül jegyzetelni, miből, mennyit fogyasztott. Ebből a tapasztalatból jött az ötlet, hogy létre kellene hozni egy olyan önsegítő csoportot, amelyikben mindenki a közös célért erőfeszítést tesz, és mások erejéből, elhatározásából is erőt meríthet.Nem a fogyás a lényeg

Aki csatlakozik a csoporthoz, annál már megszületett az elhatározás, az első, jelentős lépést már megtette! Bárkit szívesen látnak, aki táplálkozási zavarral küzd: a súlyosan elhízottakat éppúgy, mint az anorexiában, bulímiában szenvedő kórosan soványakat. Természetesen senkit nem biztatnak arra, hogy orvosi segítség helyett válassza az önsegítő csoportot, éppen ellenkezőleg: szakorvosi kontrollt ajánlanak mindazoknak, akiknek a súlyproblémájukat társult testi illetve pszichés betegségek is nehezítik.
Az alábbi kérdéssorozat segíthet meghatározni, vajon túlevő-e.
Eszik-e akkor is, amikor nem éhes? Dőzsöl időnként minden kézzelfogható ok nélkül? Érez bűntudatot és megbánást túlevés után? Túl sok időt és gondolatot tölt étkezéssel kapcsolatban? Várakozásteljesen és élvezettel gondol az egyedül való evésre? Tervezgeti előre ezeket a dőzsöléseket? Ésszerűen eszik mások jelenlétében és "behozza", ha egyedül van? Befolyásolja a súlya az élete folyását? Próbált diétázni egy hétig, vagy hosszabban anélkül, hogy befejezte volna a kitűzött periódust? Rossz néven veszi, ha figyelmeztetik, hogy használhatna egy kis akaraterőt a túlevés ellen? Bizonyítékok ellenére erősködik továbbra is, hogy képes egyedül is diétázni, amikor csak óhajt? Van-e olyan időpont, éjjel vagy nappal, amikor enni vágyik a szokásos étkezési időn kívül? Menekül-e evésbe aggodalom vagy problémák elől? Volt valaha orvosnál túlsúly vagy egyéb étkezéssel kapcsolatos probléma miatt? Okoz-e az evéssel kapcsolatos viselkedése boldogtalanságot saját maga vagy mások számára? Ne felejtse, nem szégyellni való beismerni, hogy problémája van, az a legfontosabb, hogy tegyen valamit ebben az ügyben!
Értékelje a cikket!