A túlevés csapdájában

Nehéz nehéznek lenni

Kövérnek lenni nem jó állapot. Ezúttal nem azokról beszélünk, akik mondjuk tavaszonként néhány kilónyi súlytöbbletük miatt kezdenek szépészeti súlykorrekcióba, hanem azokról, akik akár 30-60 vagy még több kilóval meghaladják egészséges testtömegüket. Az elhízott ember nehézkesebben mozog, szinte mindent nehezebben talál meg magának, amire szüksége volna: egy szívesen hordott ruhától kezdve egy jó munkahelyen át a barátokig, egy társig.

Nem elég, hogy gyakran nem érzi jól magát, könnyebben utolérik a betegségek, és többnyire elégedetlen önmagával, hajlamosabb kortársainál a depresszióra is, mindezeken túl a külvilágtól is rendszeresen atrocitások érik. Átlagos testalkatúaknak elképzelni sem könnyű azokat a kínos jeleneteket, amelyekbe egy-egy súlyosan elhízott ember szinte naponta belekerül. Milyen megalázó például, amikor valaki nem tud bemenni egy szupermarketbe a forgókeréken, mert nem az ő testméretére tervezték. Szánakozó mosolyt fakaszt, feltűnést kelt szokatlan méreteivel, jóindulatúnak aligha nevezhető megjegyzések röpködnek körülötte.

Ha vásárolni szeretne egy hordható ruhát magának, negyvenkilós leánykák fogadják a butikokban, és alig leplezett gúnnyal kérdeznek vissza: hogyan is gondolhatja, hogy ilyen méretben találhat valamit. Ha meg mégis akad megfelelő holmi, annak ára nemegyszer többszöröse az átlagos méretűnek. Az pedig már a diszkrimináció minősített esetének számít, ami egy jelentős túlsúllyal küszködő fiatal nővel történt: egy svédasztalos étteremben a barátaival vacsorázni készült, amikor egy pincér felszólította, hogy ő majd két személy tarifáját fizesse be... (A történetet hallva mindenki tesztelheti magán, ő mit tenne ilyen esetben: sírógörcsöt kap, panaszkönyvet kér, esetleg feljelentést tesz a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél, netán az esélyegyenlőségi minisztériumnál...)

Ördögi kör

A kórosan elhízottak közül sokan az ilyen atrocitásoktól tartva nem is szeretnek emberek közé menni, a szorongás visszahúzódóvá, otthon ülővé teszi őket. A lakás négy fala között azonban korlátozott a mozgásterük, kevesebb az esély arra is, hogy valami lekösse energiájukat, figyelmüket, felkeltse ambíciójukat, így, ha másért nem, unalomból, bizony még gyakrabban fordulnak az evés, mint vigasz, pótcselekvés, örömforrás felé. Még rosszabb a helyzet, ha a saját szűkebb környezetükben sem érzik magukat érzelmi biztonságban, ha nem kapják meg azt a szeretetet, megbecsülést, amire minden egészséges embernek szüksége van. Márpedig gyakran előfordul, hogy a családtagok is "elégedetlenek" a túlsúlyos emberrel: a szülő nemegyszer érezteti a gyermekével, férj - feleség a házastársával, hogy jobban tudná szeretni, ha nem kellene "megbocsátani" előnytelen kinézetét, alkatát.

A szeretet utáni hiábavaló sóvárság könnyen ébreszthet dacos ellenállást: "senki nem kényeztet, hát legalább én kényeztessem magam". Az pedig még rosszabb, ha a családi szeretet és elfogadás hiánya azt eredményezi, hogy az illető saját maga sem tudja önmagát szeretni, és egyfajta "minden mindegy" hangulatban elveszíti a maradék kontrollját is a táplálkozása, életmódja felett. Mind a két esetben csapdahelyzetbe, bűvös körbe kerül az illető, ami újabb vigasztaló nassoláshoz, sőt evésrohamokhoz vezet. Egy "túlevő" adott esetben naponta öt-hatszorosát is elfogyasztja annak a táplálékmennyiségnek, amennyire szüksége lenne, eljut odáig, hogy a családtagok előtt is titkolva, éjszaka "fosztja ki" a hűtőszekrényt.

Lelki okok

Az elhízásról, az energia-bevitel illetve a felhasználás kiegyensúlyozatlanságáról könyvtárnyi tanulmány, szakkönyv szól, de legtöbb szakember csak a szükséges és elégséges kalóriamennyiségek számadatai, az emberi testben zajló folyamatok felől közelíti meg a problémát, miközben a pszichés háttérrel sokkal kevesebben foglalkoznak. Márpedig a táplálkozási zavarok (az ellenkező előjelűek, vagyis a kóros soványsághoz vezetők is) a legtöbb esetben valamilyen lelki okra vezethetőek vissza, valami mélyen beivódott élmény, trauma, stressz, szeretetvágy, identitászavar van a háttérben. Ez lehet egy gyermekkori élmény, amikor az anyuka, nagymama szemében akkor volt valaki "jó kislány" (vagyis szerethető, elfogadható), ha mindent szépen megevett. Vagy az a sokszor hallott, kitörölhetetlenül bevésődött mondat szabja meg az életrendjét, hogy "ne is törődj másokkal, mi ilyenek vagyunk, nagyanyád, anyád is kövér volt".

Túlmenne egy cikk keretein felsorolni, hányféle lelki baj, önértékelési zavar vezet a túlevésig, az abúzusig. Van, aki a gyermekkorában átélt nyomor, éhezés következtében igyekszik tudat alatt "raktározni", de az sem ritka, hogy a hagyományos férfi-női szerepekben való megmérettetés elől menekül valaki a kövérségbe. Legelőször a fejben, a gondolatok között, az önértékelés terén kell rendet tenni!

Egyedül nem megy

Mindenki, aki életében akár csak egyszer is fogyókúrázott már, tudja, hogy egyedül nagyon nehéz, szinte reménytelen sikeresen végigvinni. Kell valaki, egy sorstárs, egy barátnő, akivel meg lehet beszélni az előadódó történéseket, nemcsak a napi menüt, hanem a kisebb-nagyobb sikereket, kudarcokat, ötleteket, aki segít kontrollálni az étkezéseket, megtartani az elhatározást, legyen valaki, aki együtt örül vele, aki érdeklődéssel meghallgatja. Már csak azért is, mert a dolog természeténél fogva a túlsúlyos ember nem reálisan látja magát, sokszor önmagának is hazudik: szépíti a helyzetet, például maga lepődik meg a legjobban, amikor a valóságnak megfelelően sikerül jegyzetelni, miből, mennyit fogyasztott. Ebből a tapasztalatból jött az ötlet, hogy létre kellene hozni egy olyan önsegítő csoportot, amelyikben mindenki a közös célért erőfeszítést tesz, és mások erejéből, elhatározásából is erőt meríthet.

Így jött létre az A-TE, az Anonym Túlevők Egyesülete, amelyiket egyik alapítója, Dernóczi Rebeka mutatott be. Az egyesület tagjai hetente valamennyien összejönnek egy beszélgetésre, ahol közös tapasztalatcserére, tanácsadásra is sor kerül, de az önsegítés lényege nem ez, hanem a párok működése. Mindenki választ egy párt magának, akivel elérhetőséget, telefonszámot cserélnek: innentől kezdve e-mailben, telefonon, személyesen napi kapcsolatban állnak, segítenek egymásnak kontrollálni az energia-bevitelüket. Érdekes tapasztalat, hogy mit tesz az interperszonális kapcsolat: először még saját maga előtt sem őszinte az illető, de egyre jobban megnyílik, és idővel eljut oda, hogy a segítő párjának száz százalékig igazat fog mondani - számolt be a szervező.

Nem a fogyás a lényeg

Bármilyen furcsa, de igaz: a sikert sem a fogyókúrázók, sem a csoport vezetői nem elsősorban a leadott kilókban mérik! Sokkal fontosabb ennél az, hogy az illető kimozduljon a holtpontról, megszakadjon a kudarcainak sorozata, kilépjen az önemésztő magányból, depresszióból, tanulja meg elfogadni magát, kezdje el szeretni, becsülni saját testét, egészségét. Egy sorstárs, - akinek ugyanazok a gondjai, akivel szégyenkezés nélkül meg lehet osztani az örömöket és gondokat, megbeszélni, helyére tenni a külvilágból érkező sérelmeket - rengeteget segíthet ebben! Olyan apróságok is sokat jelenthetnek ebben a helyzetben, hogy hetente egyszer kimozdul otthonról, társaságba megy, amelynek tagjai hasonló gondokkal küzdenek, a beszélgetés után sem kell egyedül hazaindulni, hanem egyenrangú, jóízű beszélgetés üdítheti fel hazafelé is. A néhány hónapja működő A-TE friss tapasztalata, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy valaki elfogadja saját magát, megjönnek a számokban mérhető sikerek is, és kezdenek "lehullani" a kilók is.

Aki csatlakozik a csoporthoz, annál már megszületett az elhatározás, az első, jelentős lépést már megtette! Bárkit szívesen látnak, aki táplálkozási zavarral küzd: a súlyosan elhízottakat éppúgy, mint az anorexiában, bulímiában szenvedő kórosan soványakat. Természetesen senkit nem biztatnak arra, hogy orvosi segítség helyett válassza az önsegítő csoportot, éppen ellenkezőleg: szakorvosi kontrollt ajánlanak mindazoknak, akiknek a súlyproblémájukat társult testi illetve pszichés betegségek is nehezítik.