Szájvíz, te csodás!

Az Angewandte Chemie aktuális számában megjelent tanulmány szerint a szájvíz egyik antibakteriális összetevője daganatellenes hatással is rendelkezik.

A Lipcsei Egyetem és más német kutatóközpontok közreműködésével végzett vizsgálat kimutatta, hogy a szájvizekben szokványosan alkalmazott, baktériumokat gátló összetevő, a klórhexidin fontos fehérje-fehérje kapcsolatok blokkolásán keresztül a szájrák kialakulását is hátráltatja.

A klórhexidin, mely az alexidin származéka, régóta szerepel az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyezési Hivatal (FDA) listáján, azonban most az alkalmazási kör szélesítésére kerülhet sor.

Fogmosás 5 perc alattA rosszindulatú daganatsejtek a normális sejtektől eltérő jelrendszert alakítanak ki, így ezek gátlása daganatellenes hatású lehet. A szóban forgó összetevő a sejten belüli folyamatokat a programozott sejthalál irányába tolhatja el. A sejtek életét igen pontos szabályozási mechanizmusok határozzák meg, vannak molekulák, melyek a sejthalál irányába hatnak (például a Bcl-2), és vannak olyanok, amelyek a túlélést serkentik (Bcl-Xl). A túlélési szignál erősödése kontrollálatlan osztódást von maga után - ez a daganatok egyik jellemző tulajdonsága. A német tudósok mintegy 4000 vegyületet tesztelve jutottak arra az eredményre, hogy a klórhexidin a Bcl-Xl gátlásán keresztül meghívja a sejthalál programját.

A vizsgálat nyomán új típusú daganatellenes szerek fejlesztésére kerülhet sor.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?