Rákhoz is vezethet, ha nem figyelünk a száj egészségére

A rossz szájhigiénia nem csupán a fogaink egészségét veszélyezteti, de egy friss kutatás szerint bizonyos daganatok halálozási kockázatát is növeli.

A megfelelő szájhigiéniára sokan nem fogdítanak kellő figyelmet, például nem mosnak kellő gyakorisággal és alapossággal fogat, nem használnak fogselymet vagy túl ritkán látogatnak el egy fogorvoshoz. Ezzel azonban nem csak a fogaik egészségét veszélyeztetik, de súlyos betegségek, például bizonyos daganatok kockázatát is növelik - írja a Medical Xpress. 

Egy nemzetközi tanulmány eredménye szerint szoros összefüggés figyelhető meg a száj egészsége, valamint a fej-nyaki rákból történő felépülés között. Pontosabban a megfelelő szájhigiénia, a fogak száma, illetve a fogorvosi vizitek gyakorisága is hatással lehet arra, hogy a felsorolt daganatokkal diagnosztizált betegek milyen eséllyel élhetik túl a betegségüket.

Életet menthet a helyes szájhigiénia

A főképp amerikaiak vezette kutatócsoport nyolc országban vizsgálta meg több mint 2500 fej- illetve szájrákkal küzdő beteg egészségügyi adatait, és életmódjukat. A betegeknek be kellett számolni többek között arró, hogy milyen gyakorisággal mosnak fogat, mennyiszer tapasztalnak ínyvérzést, használnak-e szájvizet, illetve milyen időközönként keresik fel a fogorvosukat.

A rossz szájhigiénia nem csupán a fogaink egészségét veszélyezteti. Fotó: Getty Images
A rossz szájhigiénia nem csupán a fogaink egészségét veszélyezteti. Fotó: Getty Images

Persze értelemszerűen azoknál, akik gyakrabban jártak fogorvoshoz, nagyobb valószínűséggel diagnosztizálták a rákot a betegség korábbi és kevésbé halálos stádiumában, mint azoknál, akiknél alig, vagy egyáltalán nem jártak fogorvoshoz.

  • Az adatok szerint a szakembert rendszeresen felkeresők 74 százaléka élte meg a diagnózist követő ötödik évet, 60 százalékuk pedig még egy évtizeddel a betegség felismerését követően is életben voltak.
  • Ezzel szemben azon emberek, akik hanyagolták a fogorvosi viziteket, csupán 54 százaléka élte meg a diagnózist követő ötödik évet, és kevesebb, mint harmaduk (32 százalék) volt csak életben tíz évvel azután, hogy kimutatták a szervezetükben a daganatot.
  • Azoknál az embereknél, akik nem használtak szájvizet, ritkábban mostak fogat és gyakrabban tapasztaltak ínyvérzést, 5 százalékkal volt alacsonyabb a télélés a megfelelő szájhigiéniával rendelkezőkhöz képest.

A fej-nyaki laphámsejtes daganatokat a hatodik leggyakoribb rosszindulatú daganatként tartják számon világszerte, az Egyesült Államokban az összes rák körülbelül 4 százalékát teszi ki. A genetikai háttéren túl a betegség fő kockázati tényezőjének tekinthető a dohányzás és az az alkoholfogyasztás, de a humán papillomavírus (HPV) is növeli a betegség kockázatát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.