"Olyan volt, mintha kavicsokat rágnál, attól féltem, reggelre nem lesz fogad" - mondta a párom pár hónappal ezelőtt, amikor szóba került, hogy éjszakánként csikorgatom a fogam. Bár korábban is hallotta már - ahogy ő fogalmaz -, hogy ilyen "iszonytató hangot" adok ki, valamiért nem említette, nekem pedig fogalmam sem volt arról, mit művelek álmomban. A nagy leleplezés után még jó ideig nem mentem fogorvoshoz a problémámmal, de végül rászántam magam: e cikk írásakor már több mint egy hónapja egy úgynevezett harapásemelővel a számban alszom, ami védi a fogaimat. Később még kitérek rá, mi is a lényege ennek a terápiás módszernek, és milyen más kezelési lehetőségek vannak, előtte azonban fontos, hogy tisztázzunk néhány kérdést a fogcsikorgatással kapcsolatban. Kezdésként például azt, hogy mit is értünk az említett fogalom alatt?
100 kilogrammos erő nehezedik a fogakra
A fogcsikorgatás az összefoglaló néven bruxizmusnak nevezett viselkedési formák egyike - mondta dr. Schmidt Péter, a Semmelweis Egyetem Fogpótlástani Klinika szakorvosa a HáziPatikának. Majd folytatta: mindez azt jelenti, hogy valaki összeszorítja a fogait, elmozdítja egymásról őket, és ez csikorgó hangot eredményez. Szintén a bruxizmus témakörébe tartozik a fogszorítás (ilyenkor az alsó és felső fogak nagy erővel történő összeszorítását nem kíséri hangjelenség), az ajakpréselés (a lágyrészeknek, vagyis az ajaknak, orcának a bepréselése, szorítása), illetve az, amikor kicsit nyitott szájjal megfeszítjük az izmainkat (e mögött a fogak összeérintése nélküli feszes izomműködés áll). Mint azt a szakember hangsúlyozta, mindezt azért fontos kiemelni, mert sok páciens nem tudja, hogy a fogszorítás is egyfajta fogcsikorgatás, csak mivel nem az állkapocs mozgatásával jön létre, hanem statikus, így nem ad ki hangot. A szakma úgy tartja, a fogszorítás veszélyesebb, mint a fogcsikorgatás, mert sokkal nagyobb terhet ró a fogakra, a rágóizomra és -ízületre.
A fogcsikorgatás egyik legjellegzetesebb tünete a cseppet sem kellemes hangjelenség, ám nem ez az egyetlen, ami figyelmeztethet a bajra. "Fogcsikorgatás, fogszorítás közben 100 kg-os vagy a fölötti nagyságú erő nehezedik a fogakra, ami, főleg alvó állapotban, egy nagyon intenzív, kontrollálatlan erőt jelent. Ennek eredményeképpen egyrészt túlterhelődnek a fogak, másrészt kopásnak indulhatnak. Utóbbit úgy vehetjük észre, hogy az elülső fogak éle, az alsó fogak éli része, a felsők belső területe megkopik. Szintén intő jel, ha rágáskor érzékenyek a fogak, ez vagy a túlterhelés miatt alakul ki, vagy azért, mert a zománc lekopott a fogról, és érzékeny területek is megnyíltak" - magyarázza dr. Schmidt Péter.
Az állkapocs kattogása szintén utalhat fogcsikorgatásra. A jelenség hátterében az áll, hogy a rágóízületben lévő körömnyi méretű, porcszerű korong - az úgynevezett ízületi discus - egy idő után már nem tudja elviselni a fentebb is említett, körülbelül 100 kilogrammos erő jelentette terhet, és kinyomódik a helyéről. Meglepő módon a halántéktájék, az állkapocsszöglet, a nyak, illetve a nyelvcsont alatti izmok és az állkapocs alatti területek fájdalmát, esetleg a furcsa, megmagyarázhatatlan eredetű fejfájást is sok esetben fogcsikorgatás okozza, méghozzá a túlterhelődő rágóizmok miatt. A rágóizmok ugyanolyanok, mint a testünk összes többi harántcsíkolt izma, egy idő után kimerülnek, elfáradnak, és túlterheléses tünetek jelentkezhetnek rajtuk.
Nem mindig a fogak a hibásak
A fogcsikorgatás diagnosztizálása általában nem túl nehéz, feltéve, ha a páciens felismeri a jellemző tüneteket, és gyanújával rögtön fogorvoshoz fordul. Amennyiben azonban a kevésbé tipikus panaszokkal - például halánték- vagy fülfájdalommal, esetleg szédüléssel - keres fel teljesen más területeken dolgozó szakembereket, akkor a probléma gyökerét sokszor csak hónapok, évek alatt találják meg.
A diagnózis felállítása után dr. Schmidt Péter szerint az a következő lépés, hogy utánajárjunk a kiváltó oknak. "Az 1930-as évek közepétől a '80-as évek végéig úgy tartotta a szakma, hogy mindenféle ilyen elváltozásért csak és kizárólag a fogak felelősek: vagyis a fogcsikorgatás, fogszorítás oka, hogy nem jó helyen van az állkapocs, vagy nem megfelelő a fogak felülete. A kezelés annyiból állt, hogy lecsiszolták a fogak felületét, hogy ne legyenek zavaró érintkezések, esetleg ellátták a beteget új fogpótlással, fogszabályozással, hogy megváltoztassák az állkapocs-pozíciót. Aztán a '90-es évektől elindult egy új tendencia, amely felfedezte a stressz egyre kiemeltebb szerepét, és ma már tudjuk, hogy bár a fogak nem hagyhatóak ki a képletből, alapjában véve a stressz a fő előidéző" - húzza alá a szakember.
Noha előfordul, hogy valaki 80 éves koráig csikorgatja a fogait anélkül, hogy bármiféle gondja lenne belőle, azért nem ez az általános. Kezelés nélkül a legtöbb érintettnél egy bizonyos idő után egyrészt komoly esztétikai problémát okoz a fogak kopása, adott esetben törése - a doktor úr mesélt egy kolléganőjéről, aki csikorgatás közben hosszában kettétörte két fogát -, másrészt a fájdalmak krónikussá válhatnak, és akkor is kínozzák a beteget, ha nem áll fent a kiváltó tényező.
Csak egy marék szilikon maradt a párnája mellett
A terápiás módszerek közül az úgynevezett harapásemelő sín a legismertebb. Ennek van puha és kemény változata: előbbi 1,5-2 mm vastag, mélyhúzásos technikával, puhán maradó műanyagból készül, utóbbi pedig egy, a fogaknál puhább, de alapvetően kemény műanyag eszköz. Fogcsikorgatáskor elsősorban a kemény sínt ajánlják, amely nem engedi a korai érintkezéseket, és hozzájárul ahhoz, hogy a megfelelő rágó-, fogvezetési pályák jól működjenek, és a fogcsikorgatás, fogszorítás ellen hassanak.
Mivel én puha sínt kaptam a fogcsikorgatásomra a fogorvostól, némiképp pánikba esve kérdeztem dr. Schmidt Pétert, pontosan miért nem javasolt ez a fajta eszköz. "Ha puha sínt helyezünk a fogakra éjszakára, akkor a visszajelzés, hogy szorítom a fogam, és kemény felülettel érintkezik az alsó és felső fogorom, elvész, mert a puha sínnel kikapcsolom, csökkentem. Ez azért fontos, mert bár ilyenkor nem hallani a csikorgó hangot, az állkapcsot, a rágóízületet és az izmokat terhelő erőhatások nagyobbak lehetnek, hiszen kontroll nélkül még erősebben szoríthatja össze a beteg a fogait" - így a szakember, akinek a magyarázata után, ha lehet, még inkább megijedtem.
A doktor úr azonban megnyugtatott: ha a fogak kopásán kívül nincs más tünetem, nem kattog az ízületem, nem fájnak a rágóizmaim, akkor a puha sín is jól tud működni. Emellett figyelmeztetett: egy hónap hordás után ellenőrizzem, nincsenek-e sérülések, esetleg lyukak az eszközön, mert ha igen, érdemes átváltani a kemény sínre. "Volt olyan betegem, aki kapott egy puha sínt, és másnap reggelre teljesen szétrágta, csak egy marék szilikon maradt a párnája mellett" - mesélte.
A kezelési lehetőségekre visszatérve: ha izomfájdalomtól is szenved a beteg, akkor állkapocsízülettel, rágóizomzattal foglalkozó gyógytornászhoz kell irányítani, aki különböző gyakorlatokkal segíti az izmok relaxációját, nyújtását. Akut fájdalomnál fájdalomcsillapító, nem-szteroid gyulladásgátló, izomlazító, izomrelaxáns adható. Adott esetben szükség lehet fogszabályozásra , fogpótlásra, hogy be lehessen állítani a megfelelő harapást, vagy véglegesíteni lehessen egy rossz állkapocs- vagy fogpozíciónak a helyrehozatalát. Amennyiben a rágóízület erősebben károsodott, esetleg artrózisos elváltozások vannak az ízületen belül, károsodott a csontfelszín, a discus, akkor sebészi, invazívabb terápiák is szóba jöhetnek (ízületi átmosások, ízületen belüli regeneratív injekciók). Ez azonban dr. Schmidt Péter szerint nagyon ritka, a "gyógyuláshoz" általában elég a sín, vagy a sín és a gyógytorna kombinációja.
Egyelőre úgy tűnik, nekem is beválik a puha sín, és még csak le sem kell cserélni keményre - mivel letelt az egy hónap, a doktor úr tanácsát követve megvizsgáltam az állapotát, és szerencsére amortizációnak nincsen nyoma.
