Miért nem esik szét a fogunk harapáskor?

A fogaink mindennap próbatétel elé néznek, ki kell állniuk az egész napos rágcsálást. Ez a jelentős rugalmasság úgy tűnik, hogy az emberi fog fonott kosárra emlékeztető szerkezetének köszönhető - állítja egy új tanulmány.

A fog külső felszínén elhelyezkedő zománcréteg erős de törékeny anyag. A fog törékenysége hasonló az üvegéhez, kész csoda, hogy akár egy életen át is kitartanak anélkül, hogy darabokra törnének. "Kicsit rejtélyes, hogy miért nem esnek egyszerűen szét" - mondta a társszerző, Brian Lawn a Standard és Technológia Nemzetközi Intézetéből.

Lawn és munkatársai kihúzott emberi, vidra- és más állatfogakat vizsgáltak meg és egy fémrúddal mértek rájuk ütést, melyre a legrosszabb dolog ráharapni. A kutatók, akiknek munkáját a George Washington Kutatási Alapítvány támogatta arra voltak kíváncsiak, hogy mekkora erőhatást bírnak ki a fogak anélkül, hogy eltörnének.

A csapat felfedezte, hogy a zománc kosárfonás-szerű mikrostruktúrája megtart minden repedést, mely továbbterjedhet a fogzománcban és eltöri a fogat. Az eredmények a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóirat április 13-i számában jelentek meg, és magyarázatot adnak arra, hogy az idősebb emberek fogait vizsgáló fogorvosok jelentő mennyiségű repedést találnak a zománcban, a fog azonban mégis ép marad. A zománc vastagsága és a fog nagysága szintén befolyásolhatja a fog törékenységét. Például a gorilláknak nagyobb a foguk, mint az embernek, ezért a keményebb ételekkel is elbánnak. Az orangutánok és a csimpánzok foga egyforma nagyságú, de az orangutánok zománca erősebb, így képesek elharapni a diót és a ropogósabb ennivalót. A cimpánzok étrendje ennél sokkal "könnyedebb" - mondta Lawn. Az antropológusok felhasználhatják a teljes információs anyagot a zománcról, hogy összerakhassák a fog evolúcióját az állatvilágban, még arra is alkalmas, hogy megállapítsák, mit ehettek elődeink.

A struktúra alapján akár létre is hozhatnak hasonló anyagokat, amiből jobb fogpótlásokat is lehetne készíteni. A jelenleg használt koronák szerkezete semmiben sem hasonlít a valódi fogakéra" - mondta Lawn, ezért nagyobb a valószínűsége, hogy nem fognak dolgozni. Ha a mérnökök olyan anyagot tudnak létrehozni, melyek a fog valódi felépítését szimulálják, a betegeink is boldogabbak lehetnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

A változóan felhős időt követően hajnalban északnyugat felől szakadozottabb frontális felhőzet érkezik. A nappali csapadékgócok estére megszűnnek, de az időszak második felében az északi, északnyugati tájakon kialakulhat néhol kisebb eső, zápor. A légmozgás mindenhol mérséklődik, legyengül, sőt többfelé szélcsend várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?