Fogászat: kevesebb beteg, több húzás

A dunaújvárosi fogorvosokat kevesebb beteg kereste fel, miközben a gyermekek körében jelentősen nőtt a foghúzások száma.

Dunaújvárosban tizenhárom fogorvos és két röntgenasszisztens látja el a betegeket, valamennyien vállalkozási formában. Feladatuk a felnőtt és gyermek lakosság fogászati alapellátása, az iskolafogászati és az ügyeleti ellátás.

A fogorvosi szolgálat évente egy alkalommal beszámol a dunaújvárosi közgyűlésnek az előző évben végzett munkájáról. A szolgálat tavalyi munkájáról szóló beszámolóból kiderül, hogy a fogászati rendeléseken kevesebb beteg jelent meg, mint a korábbi években. A felnőttek esetében a csökkenés tizennégy százalékos, a gyermekek megjelenése hét százalékkal kevesebb az előző évhez viszonyítva.

A felnőtt betegek körében a foghúzások száma közel húsz százalékkal csökkent, ugyanakkor drámai emelkedést mutat a gyermekek körében végzett fogeltávolítás, amely kétharmadával növekedett az előző évhez képest. A felnőtteket ellátó fogászat adataiból megállapítható, hogy a fogpótlások száma a koronák készítésénél nyolcvanhét százalékkal, a hidak pótlásánál közel háromszáz százalékkal, vagyis nagyon magas arányban emelkedett, ugyanakkor a kivehető fogpótlások tekintetében egyharmadával csökkent.

Az ügyeleti ellátást igénylő betegek száma emelkedett. A helyi lakosok megjelenése az ügyeleten huszonhárom százalékkal, a vidéki lakosok megjelenése közel egyharmaddal nőtt. Pozitívum, hogy az önkormányzat segítségével tavaly sikerült rendezni a vidékiek fogászati ügyeleti ellátását, és több település is fizet lakosai után. (A dunaújvárosi önkormányzat minden évben támogatja a fogaszati ügyelet működését, a támogatást pedig az igénybevétel arányában elvárja a vidékiektől is.)

Az ellátáshoz szervesen kapcsolódó fogászati röntgenszolgálat mutatóiban is emelkedés érzékelhető. A beutalt betegek száma harminchét százalékkal, a felvételeké egyharmaddal emelkedett.

Az iskolafogászat felosztási szempontjaira a szakfelügyelő főorvos javaslatokat fogalmazott meg, s ezeket figyelembe véve készíti el az önkormányzat az új ellátási tervezetet.

2007-05-20 13:04

Forrás: Weborvos S. J.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +6 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Menstruáció alatt nem lehet teherbe esni.” Igaz vagy hamis? – Teszteld magad kvízünkben! Bár a szexualitás az életünk egyik természetes része, a termékenységgel és a fogamzásgátlással kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Nézzük, te mennyire vagy képben ezekkel!
kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!