Sokszor és hizlalót esznek a magyarok

Magyarországon a többség rendszeresen étkezik, ám az étellel szembeni elvárások egyik legfontosabbja, hogy hamar elkészüljön. A többséget nem érdekli, ha hizlal a koszt, s az élelmiszeripari termékekbe kerülő kémiai anyagok miatti aggódást is túlzónak érz

Minden második magyar napjában háromszor, minden harmadik pedig négyszer, vagy annál is többször étkezik saját bevallása szerint - áll a GfK Hungária legfrissebb elemzésében. Ezek szerint egyre terjed a köztes étkezések gyakorlata.

Rendszeresen étkezünk

A kutatásból az is kiderül, hogy a felnőttek 71 százaléka - azaz négyből mintegy hárman - úgy nyilatkozott, hogy rendszeresen étkezik; így 29 százalékra tehetők azok aránya, akik "inkább rendszertelenül esznek". A fő étkezések közül legfontosabbnak továbbra is az ebédet tartja a többség, s 69 százalék minden nap meleget ebédel.

"Az egészséges táplálkozásra mindössze tízből egy magyar felnőtt figyel oda tudatosan" _ mondta el Dörnyei Otília, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója."Ez az arány az 1989-2012-es időszakban 10 és 17 százalék között hullámzott: 1992-ben érte el a legmagasabb arányt, s a legutóbbi megkérdezés alkalmával nyilatkoztak legkevesebben (10 százalék) effajta tudatosságról. Azok aránya, akik "azt eszik, ami ízlik nekik" a legfrissebb mérések szerint 34 százalékon áll" _ magyarázta a szakember a trendeket.

Nem érdekli a magyarokat, ha hizlal az étel

Egyre nagyobb probléma viszont a testsúly növekedése hazánkban is. Mindössze tízből egy válaszadó figyel oda arra, hogy olyan ételeket fogyasszon, melyek segítségére vannak testsúlya megtartásában, illetve az ideális testsúly elérésében. A megkérdezettek 28 néha figyel erre oda, 20 százalék ritkán, s 42 százalék soha. Ezzel szemben a válaszok fényében a legfontosabb érvek sorrendben egy étel mellett: hamar elkészüljön, egészséges legyen, ízletes legyen.

Így nem meglepő, hogy a legfrissebb információk szerint mindössze tízből mintegy négyen idegenkednek a félkész ételektől (2005-ben és 2007-ben ez az arány még 49 százalék volt), a többség szerint azok nyugodtan fogyaszthatók. Ezzel összhangban 43 százalék tart az élelmiszerekben lévő kémiai anyagoktól, 57 százalék szerint eltúlzottak az aggodalmak. A főzést tízből négyen tartják nyűgnek, míg a többség szívesen készíti el saját menüjét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet főképp a Tiszántúlon kísérhetik olykor erős lökések, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.