Sokba kerül, ha tovább hízik!

Európában körülbelül 150 millió ember túlsúlyos vagy elhízott. Magyarországon az emberek egyharmada küzd túlsúllyal, és 20 százalékuk már kövér. A fejlett világ közös gondjára az egészségügyi kockázatok, másrészt a gazdasági következmények miatt egyre inkább odafigyel az Európai Unió. Egy számítás szerint az EU-ban évi 1 százalékkal csökkenhet a gazdaság teljesítménye az emberek túlsúlya miatt.

Magyarországon még nincsenek számítások arról, hogy mennyibe kerül az elhízottak arányának növekedése, és egyelőre nincs is az ország a legrosszabb helyzetben lévők között - mondta az InfoRádióban Gábor Edina, az Országos Egészségfejlesztési Intézet vezetője.

A szakember megjegyezte, hogy a fejlett világra általában jellemző az elhízottak arányának növekedése, ez pedig már olyan problémákat vetít előre, hogy az EU is foglalkozik a megoldási lehetőségekkel.

Az elmúlt tíz évben Európában háromszorosára nőtt a súlyfelesleggel küzdő emberek száma.

Európában az egészségügyi kiadások hat százalékát fordítják az elhízásból adódó problémák kezelésére, míg a finnek becslése szerint egy túlsúlyos ember évente plusz 260 eurójába kerül az egészségügyi ellátórendszernek, ezért az országban nem sajnálnak pénzt adni annak, aki lefogy.

Az Országos Egészségfejlesztési Intézet vezetője elmondta, hogy nehéz teljesen egyértelmű következtetéseket levonni az elhízás és az egyes betegségek kialakulása között, mert számos megbetegedésnél több tényező együtt játszik szerepet.

"Elhízni hosszú és kemény munka. Ha minden évben 1-3 kilót felszed valaki, az 10 év alatt 10-30 kiló" - fogalmazott Gábor Edina.

Mivel egyre nagyobb a túlsúlyos gyerekek aránya, bizonyos betegségek, tünetek hamarabb jelentkezhetnek - tette hozzá.

A szakember úgy látja, hogy 4-5 éven belül Magyarországon is foglalkozni kell majd az elhízás gazdasági következményeivel, a megelőzés ugyanakkor már most fontos.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása, valamint az összefüggőbb felhőzet levonulása után napos idő várható, keleten gomolyfelhők is képződnek, melyek délután szétterülve átmenetileg felhősebb periódusokat okoznak, majd estére feloszlanak. Estétől északkelet felől egyre vastagabb felhőzet érkezik, melyből az északkeleti, keleti határvidéken néhol gyenge csapadék előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!