Kedvelt, de káros ételkombinációk

Vannak ételek, illetve italok, amelyeket jobb, ha nem fogyasztunk együtt, ha jót akarunk magunknak.

Az alábbi – egyébként igen népszerű – párosításokat jobb kerülni. Ugyanis nemcsak emésztésünknek tesznek rosszat, de akár meg is betegíthetnek minket.

Szendvics és kávé

Ha időhiányban szenvedünk, akkor reggelire jöhet egy sajtos szendvics és egy gyors kávé. Csakhogy minden, ami a sajtban egészséges, gyakorlatilag megsemmisül, ha kávét iszunk mellé. Emellett ha nem jól választunk kenyeret, és, mondjuk, fehéret eszünk, akkor a benne lévő egyszerű szénhidrátok akadályozzák, hogy a kalcium felszívódjon a szervezetben.

paradicsom, uborka, kávé
Ugyan jó salátaalapnak tűnik, nem érdemes együtt fogyasztani a paradicsomot és az uborkát. Fotó: Getty Images

Paradicsom és uborka

Isteni salátaalapnak hangzik, viszont friss kutatások szerint nem szerencsés egyszerre enni őket, mert összezavarhatják a testünkben lezajló biokémiai folyamatokat, ráadásul a bennük lévő vitaminokat sem tudjuk rendesen megemészteni.

Hús és krumpli

Klasszikus kombináció, de sajnos nem egészséges. A burgonya keményítőtartalma és a hús fehérjetartalma másfajta emésztőnedveket igényel, és együtt fogyasztva nem tesznek jót a gyomornak: gázképződést, gyomorégést, öklendezést, böfögés okozhatnak. A húsokat mindig érdemes keményítőszegény zöldségekkel körítve fogyasztani, mint amilyen a spárga, a karfiol, a brokkoli, a bab vagy a cukkini.

Sör és mogyoró

Népszerű kombináció a kocsmákban, pubokban, de nagyon egészségtelen. A sör alkoholtartalma, illetve a mogyoró sótartalma is dehidratálja a szervezetet. Az alkohol mellé tehát sósat fogyasztani nem jó ötlet, sima vizet viszont annál inkább.

Tejtermékek és ananász

Bizonyos gyümölcsök lassíthatják az emésztést , különösen, ha reggel fogyasztjuk őket. Emellett az ananászban bromelain van, amely tejtermékekkel keveredve akár mérgezést is okozhat, szóval jobb helyette, mondjuk, aszalt szilvát vagy barackot választani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Az éjszaka első felében a délnyugati tájakon gyenge eső még előfordulhat. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!