Nem lehet annyi kávét inni, hogy agyvérzést kapjunk

A kávé nem fokozza az agyvérzés kockázatát egy kutatás szerint, sőt napi 3-4 csészényi feketével jelentősen mérsékelhetjük a kockázatot.

A kávéfogyasztás nem fokozza sem az agyvérzés, sem a szívbetegségek kockázatát - derült ki egy nagy léptékű nemzetközi kutatás eredményeiből. Éppen az ellenkezője igaz: aki átlagosan napi 3-5 csészével iszik, annál húsz százalékkal kisebb a szívbetegségek esélye, mint annál, aki egyáltalán nem kávézik.

A Harvard és a Szingapúri Egyetem kutatói azt találták, hogy napi 3-5 kávé fogyasztásakor a legkisebb a szélütés, a szívinfarktus és más szívproblémák esélye - olvasható a című szaklapban megjelent tanulmányukban.

Pörkölt kávéban a koffein nagyrészt szabad állapotú, így korlátlanul fejti ki hatását az emberi szervezetre. A központi idegrendszerre, az agyra élénkítő hatású, kismértékben növeli a testhőmérsékletet, tágítja a bőr ereit, szűkíti a zsigerek ereit. Ugyanakkor serkenti a szívműködést, az anyagcserét és a légzést, fokozott vizelet-elválasztást okoz. Ez utóbbi hatások miatt szív- és vesebetegeknek, magas vérnyomásúaknak a koffein fogyasztását kerülni kell. A teljes cikket ide kattintva olvashatja el! Átlagosan kevesebben szenvedtek ilyen problémáktól még azok közül is, akik akár napi hét csészével ittak, mint azok, akik sosem éltek vele. Az absztinensekhez viszonyítva csak a napi kilenc-tíz adaggal fogyasztóknál nőtt meg a szív- és érrendszeri betegségek kockázata - írták a Harvard Egyetem epidemiológusai, akik összesen 36 tanulmány eredményeit értékelték. A tanulmányok csaknem 1,3 millió résztvevő adatait tartalmazták, közülük 48 ezren voltak szívbetegek, 12 ezren szenvedtek agyvérzést.

"A mértékkel fogyasztott kávé nem kockázati tényezője az agyvérzésnek. Inkább azt tanácsoljuk az embereknek, figyeljenek a vérnyomásukra, mozogjanak, ne dohányozzanak" - magyarázta az eredményeket Hans-Christoph Diener, a Német Neurológiai Társaság munkatársa.

Az összehasonlítást az teszi bonyolulttá, hogy ma másképp készítik a kávét, mint régebben - tették hozzá a kutatók. Korábban az őrleményt leginkább megfőzték, ma filteren szűrik át. A főzött fekete bizonyíthatóan növeli a vérzsír szintjét, a filteres kávé nem. Lehetséges, hogy ma egyszerűen "egészségesebben" készül az élénkítő ital.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.