Miért egészséges a szőlő?

Nem véletlenül nevezik a szőlőt latinul vitisnek, amely kifejezés a vita, azaz az élet szóból származik. Ez a közkedvelt őszi gyümölcs ugyanis rendkívül magas beltartalmi értékkel bír, mutatjuk is, miért érdemes rendszeresen fogyasztanunk.

A szőlő Kis-Ázsiából származik, ám nálunk, a Kárpát-medencében is rendkívül korán meghonosodott, ennek köszönhető, hogy az egyik legrégebben termesztett gyümölcseink egyike. Érdekesség, hogy kutatások szerint egészen a 20. század első feléig a magyar falusi lakosság szegényebb rétegei déli főétkezés gyanánt frissen szedett szőlőt ettek kenyérrel.

az egyik legrégebben termesztett gyümölcseink egyike
Az egyik legrégebben termesztett gyümölcseink egyike. Fotó: iStock

De vajon mitől is olyan laktató és egészséges a szőlő?

A szőlő 6-9 g fehérjét, 5 g zsírt, 180 g szőlőcukrot, 5 g szerves sót, 130 g rostot tartalmaz kilogrammonként, egy szőlőbogyónak pedig mintegy 80 százaléka víz. Látható tehát, hogy energia és szénhidráttartalma kiemelkedő. Bár magas a szénhidráttartalma, ennek ellenére glikémiás indexe mindössze közepes mértékű. Magas cukortartalmának köszönhetően az egyik legnagyobb energiatartalmú gyümölcsünk.

A szőlőnek rendkívül magas az A-, B-, C-, K-vitamin-, továbbá kálium-, szelén-, biotin-, vas- és folsavtartalma, ezen kívül találhatók még benne antioxidánsok is, például a quercetin és a rezveratrol.

A legegészségesebb bogyós gyümölcsök - részletek !

Hogyan hat a szervezetünkre a szőlő?

Gyulladáscsökkentő hatású

A gyümölcsben lévő antioxidánsok sejtvédő hatásúak, illetve segítenek csökkenteni a testben lévő gyulladásokat.

A keringésnek is jót tesz

A szőlőmagvakban található flavonoidok segítenek megőrizni az erek rugalmasságát, semlegesítik a szabad gyököket, megelőzhetik az érelmeszesedést, csökkentik a vérnyomást , gátolják a vérlemezkék összetapadását, a vérrög kialakulását és védenek a szívinfarktustól.

Jó az agyunknak és a bőrünknek

A szőlő polifenoljai serkentik a kognitív funkciókat, védik az idegsejteket, ezáltal jó hatással vannak az agyunkra is, emellett a benne található fitotápanyagok védik a bőr sejtjeit az ultraibolya-sugárzástól.

Segít megelőzni a cukorbetegség kialakulását

A rezveratrol nevű antioxidáns kutatások szerint hatással van a szénhidrát-anyagcserére, ezáltal pedig segíti a szervezetet a vércukorszint szabályozásában.

Jót tesz az emésztésnek

Magas rost- és víztartalmának köszönhetően segíthet normalizálni az emésztésünket, bátran fogyasszuk hát, ha például székrekedéssel küzdünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!