Megehetjük a macska- és a kutyaeledelt

Egy frissen felbontott szarvashúsos kutyakonzervnek igencsak ínycsiklandó illata tud lenni. Felette állva egész biztosan sokan elgondolkodtak már azon, hogy vajon meg lehet-e kóstolni.

"Amikor arról van szó, hogy meg lehet-e enni a házi kedvencek ételeit, akkor fontos, hogy jól tegyük fel a kérdést. Például egy tengerimalac répából, uborkából és almából álló étrendjével sokan ki lennének békülve, illetve a kutya sem húzza a száját, ha bélszín a menü. Ellenben aligha rágcsálna bárki is filmnézés közben egy kis kutyakekszet vagy olyan családi kiszerelésű kutyakajakonzervet, amit még a kutyának sem adunk oda szívesen. Viszont ha nagyon nincs más, akkor többnyire simán meg lehet enni a háziállatok ételeit, még ha nem is feltétlenül finomak" - írja a Ma is tanultam valamit bloggere.

d
Azért ne szokjon rá!

Cikkéből kiderül, hogy a házi kedvencek ételei többnyire húsalapúak (még ha sok növényi eredetű összetevő is van bennük), bár alapvetően eltérnek az emberi diétától. A kutyák számára például arányaiban több zsír szükséges, mint számunkra, hisz ez az ő elsődleges energiaforrásuk, miközben maguktól képesek C-vitamint termelni, így azt nem a táplálékukból szerzik be.

A macskákkal más a helyzet, mert ők nem tudnak a kutyákhoz és hozzánk hasonlóan taurint - nem fehérjeépítő aminosavat - termelni, nekik ehhez húst kell fogyasztaniuk, illetve több A- és C-vitaminra van szükségük. Ezért nem annyira optimális az ember számára a legtöbb szárazeledel, amely többnyire növényi fehérjéket tartalmaz.

Összegezve tehát, bár nem az emberi diétát figyelembe véve készülnek a macska- és kutyaételek, nem valami guszták és finomak, sok hús - csirke, marha, disznó - és növényi eredetű fehérje van bennük. Ezzel pedig az emberi gyomor képes megbirkózni.

Persze, fontos kiemelni, hogy bár alapvetően nem árt sem a jó, sem a rossz minőségű, sem a száraz, sem a nedves kutya/macskaeledel, ezeket nem emberi fogyasztásra szánták. A macskáknak például sok állati eredetű A-vitaminra van szüksége, amelyet mi leginkább növényekből szerzünk be. Ezért például a sok macskakaja miatt az A vitamin-túltengés komoly egészségügyi problémákat okozhat - szóval, ne szokjon rá!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.