Másfél évvel tovább élhet, ha teázik

Főképp a heti legalább három csésze zöld teát fogyasztók számíthatnak arra, hogy szokásuk egészségük hasznára válik.

Akár 15 hónappal is tovább élhetnek azok a középkorú emberek, akik heti minimum három csésze teát fogyasztanak - állítják kínai kutatók, akik 1998 óta százezer ember táplálkozási szokásait vizsgálták.

Felére csökkent a rizikó

A tudósok különösen akkor lepődtek meg, amikor az egyik alcsoport eredményeit részletesen nyomon követték, s rájöttek, a rendszeres teafogyasztók körében felére csökkent a halálos szívbetegség és a stroke kialakulásának kockázata. Sőt, összességében a korai elhalálozás rizikója is harmadával volt alacsonyabb náluk, szemben a teát ritkán fogyasztókkal.

zöld tea, polifenolok, hosszú élet
A teában lévő polifenolok felelhetnek a jótékony hatásért. Fotó: iStock

A Kínában végzett kutatás során kiderítették, különösen a zöld teának lehet ilyen egészségvédő hatása, s azért is jelentős a rendszeres fogyasztók körében, mert a szervezetükbe így bevitt polifenolok - melyek a szívbetegségek és a magas vérnyomás kialakulásától is védenek - folyamatosan jelen vannak, ellenben a ritkán teázókkal, akiknél ezek a mikrotápanyagok viszonylag hamar kiürülnek a testből.

A European Journal of Preventive Cardiology című szaklapban megjelent tanulmány vezető szerzője, Dr. Hszinjan Vang, a pekingi Kínai Orvostudományi Akadémia munkatársa úgy fogalmazott: "a rendszeres teafogyasztás csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek, s az egyéb halálokok kockázatát".

"Leginkább a zöld tea, s annak rendszeres fogyasztása az, ami jótékony hatású " - hangsúlyozta a kutató.

Forrás: Telegraph

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.