Fogyókúra a gyerekkel

Ha a gyerek túlsúlyos, akkor az egész családnak kell fogyókúrázni. A gyerek soha nem fogja önmagától a salátát választani a kóla-csoki páros helyett.

Mint ahogy a problémás gyereket se egyedül kezeli a pszichológus, hanem családterápián az egész családot; úgy működik a túlsúlyos gyerek gyógyítása is. A szülőnek kell példát mutatnia, hogy mit és hányszor kell enni.

Magyarországon az elmúlt húsz évben minden korcsoportban megháromszorozódott az elhízott gyermekek száma. A hazai és nemzetközi felmérések szerint az elmúlt évben a hétévesek körében minden negyedik lány és minden ötödik fiú túlsúlyos vagy elhízott volt. Az elhízás következtében a gyermekek közt is egyre gyakoribb a felnőttekre jellemző betegség, a magas vérnyomás, a cukorbetegség.

A gyermekkori súlyproblémák hátterében az esetek döntő többségében az áll, hogy a gyerek többet eszik, és kevesebbet mozog, mint amire szüksége van. Természetesen örökletes tényezők befolyásolják az anyagcsere sebességét, és a táplálék hasznosulását, de amikor kövér szülőknek kövér gyerekük van, az öröklött tényezők mellett bizony a család életmódjára, étkezési szokásaira, szabadidős tevékenységére is érdemes odafigyelni. Nagyon ritkán (az esetek kevesebb, mint 1%-ában) idegrendszeri elváltozások, a mellékvesekéreg és a pajzsmirigy működési rendellenességei állhatnak a túlsúly mögött, ezen állapotokhoz azonban olyan kísérő tünetek társulnak, amelyek megkönnyítik a helyes diagnózis felállítását.

Valóban kövér?

A túlsúly megállapítására sokféle, többé-kevésbé bonyolult módszer van. Az egyik legegyszerűbb és igen jól használható a testtömegindex (BMI), ami a testtömeg osztva a testmagasság méterben mért négyzetével. (egy 25 kg-os 130 cm magas gyermek BMI-je: 25:(1,3X/1,3)=14,79 kg/m2). Azon gyerekek, akik értékei a 75-öt meghaladják, fokozott odafigyelést érdemelnek, a 90-es felettiek túlsúlyosnak, a 97-es felettiek kövérnek tekintendők.

Hogyan kezdjünk neki?

Semmiképpen nem úgy, hogy elvesszük a gyerek kedvenc ételeit és elzavarjuk sportolni. Példamutatással és jó ütemben végzett étrendbeli és életmódbeli változásokkal lehet csak célt érni.

Ügyeljünk arra, hogy a fogyókúra ne legyen nagyon szigorú! Egyrészt azért, mert a gyerek nem fogja betartani, másrészt pedig azért, mert a fejlődő szervezetnek bizonyos mennyiségű tápanyagra elengedhetetlenül szüksége van. A gyermek adjon le lassan, de egyenletesen kilóiból. Ha hirtelen sokat fogy, akkor a jojóeffektus jegyében - akárcsak a felnőttek - hamar visszaszedi a gyorsan leadott kilókat.

Kulcsfontosságú az ételek elkészítési módja. A húsokat grillezve (nem pörköltként), a burgonyát főzve (nem olajban sütve), a zöldségeket nyersen vagy párolva (nem vastag rántással) készítsük. Felejtsük el a zsíros felvágottakat, szalámikat, szörpöket, üdítőket. Az egész napos rágcsálással (ropi, csipsz, édesség) a gyerek teljesen hagyjon fel. Az egészséges étrend megtervezéséhez dietetikus adhat írásos étrendmintát.

Egy kicsi mozgás...

A sok mozgás, sport ugyanolyan fontos, mint a helyes táplálkozás. Hetente ötször, minimum fél óra mozgás elengedhetetlen. Ha más lehetőség nincs, a ház vagy háztömb körüli ütemes séta, lépcsőházi lépcsőzés is megteszi. Használjuk ki az iskola nyújtotta sportlehetőségeket. Testsúlyt mérni hetente-kéthetente ajánlott (a viták elkerülésére azonos ruházatban, azonos napszakban). A legkisebb eredménynek is örüljünk Kezdetben a testsúly tartása is ennek számít! Nagyon fontos, hogy dicsérjük a gyereket!

Orvosi segítséggel

Ha az otthoni fogyókúra nem eredményes, ha nagyfokú túlsúlyról van szó, ha gyermeküknek a túlsúly mellett egyéb egészségügyi problémái is vannak, feltétlenül szakemberhez kell fordulni. Tízéves kor felett sajnos számolni kell a túlsúly következményeivel is, ezek a magas vérnyomás, illetve a cukorbetegség. Lányok esetében a serdülőkorban felszedett túlsúly a nemi hormonháztartást férfias irányba tolja el, aminek következtében menstruációs zavarok alakulhatnak ki, fokozott szőrnövekedés, pattanások jelenhetnek meg. A szakemberek (orvosok, dietetikusok, gyógytornászok) a vizsgálatok elvégzése mellett segíthetnek a diéta beállításával, az ideális mozgásformák megtalálásával is. Ilyen esetben érdemes elfogadni az általában felajánlott néhány napos kórházi kivizsgálást.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +20 °C

Általában napos időre számíthatunk a kevés gomoly- és fátyolfelhő mellett, de helyenként időszakosan erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, illetve estétől nyugat felől felhősödés kezdődik. Felhőszakadással kísért záporok, zivatarok csak kevés helyen, nagyobb eséllyel a Dunántúlon fordulhatnak elő. Az északi, északkeleti szelet a keleti országrészben több helyen kísérik élénk, néhol erős lökések, de zivatarok környezetében viharossá is fokozódhat a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 36 fok között alakul. Késő estére 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Néhol heves széllőkések, zivatar, felhőszakadás lehet.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra