Diófélékkel a hosszabb életért

Naponta egy kis maréknyi dióféleség elfogyasztása csökkentheti a legsúlyosabb, életet veszélyeztető betegségek kialakulásának kockázatát és egyúttal enyhíti ezek lefolyását - írta az International Journal of Epidemology című folyóirat a Maastrichti Egyetem munkatársainak kutatási eredményeit idézve.

A dióféleségekkel kapcsolatos kutatás egy csaknem harminc éve, 1986-ban kezdődött átfogó táplálkozás tudományi projekt része, amelynek keretében a maastrichti kutatók mintegy 120 ezer nőt és férfit kérdeztek ki étkezési szokásaikról.

Miért fogyasszuk?

Mint a felmérésből kitűnt, a dióféleségek - köztük a mogyorófélék és a mandula - rendszeres fogyasztásának jótékony hatása leghatározottabban a légzőszervi megbetegedések, a cukorbetegség, valamint a neuro-degenerativ (a központi idegrendszer specifikus területein az idegsejtek pusztulásával járó) kórképek, mint például az Alzheimer-kór , illetve a Parkinson-kór előfordulásának csökkenésében mutatkozik meg, de hozzájárul a keringési rendszert érintő rendellenességek, valamint a daganatos betegségek létrejöttének megakadályozásához is. A szervezet működésére gyakorolt pozitív hatás egyformán érvényesül nők és férfiak esetében.

A diófélék fogyasztása hosszabb életet eredményezhet

A diófélék fogyasztása hosszabb életet eredményezhet

Tudta a dióról? A dió számos pozitiv élettani hatást hordoz magában. Ha többet szeretne megtudni, kattintson! Piet van den Brandt projektvezető elmondta, a kutatás nyilvánvalóvá tette, hogy a dióféleségek egészségvédő tulajdonságai a bennük meghatározott mennyiségben lévő zsírsavak , vitaminok, rostok és antioxidánsok együttes hatásán alapulnak. A betegségek kialakulása elleni védelemhez elegendő napi 15 grammnyi dióféle elfogyasztása - mondta a maastrichti kutató. Ennél nagyobb mennyiség bevitele nem csökkenti tovább az elhalálozás kockázatát.

Figyelmeztetett arra, hogy a sokak által kedvelt mogyoróvajnak nincs semmilyen egészségvédő hatása, abban ugyanis a mogyorón kívül növényi olajok, só és egyéb adalékanyagok is vannak, amelyek akadályozzák a mogyoró jótékony hatásának érvényesülését.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Általában borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, különösen a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben a magasabban fekvő helyeken tartósabb ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.