A vegák titka: a húsmentesség nem tart örökké

Vannak, akik egészségi okok miatt hagynak fel a húsevéssel, mások elveik miatt tesznek így. Egy új amerikai tanulmány azonban arra mutat rá: a vegetáriánusok nagy része rövid idő belül felhagy húsmentes étrendjével.

A felmérések szerint a vegetáriánusok és vegánok 84 százaléka tér vissza eredeti diétájához: 53 százalékuk egy éven belül, a maradék 30 százalék pedig már három hónapon belül húshoz nyúl. Mindennek okai? Nem kaptak támogatást húsevő barátaiktól új étrendjükhöz, nem szerettek kivétel lenni és nem tudták leküzdeni vágyódásukat a hús iránt - mondták a megkérdezettek.

A nyers vegán étrend az egyik legszigorúbb a vegetáriánus diéták között. Követői semmilyen állati eredetű terméket nem fogyasztanak, és csak olyan ételeket esznek, amelyeket nem hevítettek 40-48 foknál többre. Az adatokat a Humane Research Council állatjogi csoport kutatói gyűjtötték össze az új tanulmányhoz: több mint 11 ezer amerikai felnőttet kérdeztek meg. Felmérésük szerint a kérdőív kitöltése idején 2 százalék volt vegetáriánus , 88 százalék mindig is fogyasztott húst vagy halat, 10 százalék pedig korábban vegetáriánus vagy vegán volt, de elkezdett újra húst fogyasztani. A vegetáriánus diétára való áttérés átlagéletkora 34 év, az étrendváltás pedig napok vagy hetek alatt "átvészelhető" - állítja a korábbi vegetáriánusok többsége, mintegy 65 százalék.

A vegetáriánusok és vegánok 84 százaléka tér vissza eredeti diétájához

A vegetarianizmusra való áttérés az egészség volt, a megkérdezettek 58 százaléka nevezte ezt meg fő indoknak. A kutatók szerint "kiábrándító" volt látni, hogy mennyien térnek vissza a húshoz a növényi alapú étrend után és azt akarták megvizsgálni, miért is történik a visszaesés. A legtöbben (63 százalék) azt mondták: nem szerették, hogy diétájuk miatt mennyire kitűnnek az emberek közül. 43 százalék azért tért vissza a húshoz, mert nehéznek találták a csak növényi étrend betartását. A legnehezebb a csirke elhagyása volt sokaknak: ez az a húsfajta, amelyet a legtöbb ex-vegetáriánus fogyaszt. Ugyanakkor érdemes azt is tudni: az ex-vegetáriánusok 37 százaléka latolgatja azt, hogy a jövőben abbahagyja a hús fogyasztását, ennek indokait azonban nem részletezi a kutatás.

Egy nemrégiben elvégzett ausztrál kutatás a mérleg egy másik oldalára is rávilágít: bár a vegetáriánusok kevesebbet isznak és dohányoznak, mint a húsevők, 18 százalékkal esélyesebbek a depresszióra, mint a nagy átlag, és 28 százalékkal esélyesebbek a pánik- és szorongásrohamokra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.