A kövérség génje felelős a leküzdhetetlen étvágyért

Amerikai tudósok szerint egy hibás génváltozat hatására éreznek egyesek leküzdhetetlen vágyat az evésre és bizonyos ételek választására.

Az elhízáshoz kötődő génváltozat (FTO) nagy valószínűséggel felelős azért a kínzó éhségérzetért, amely egyesekben kialakul, és ez a gén hatással van arra a képességünkre, amellyel ellenállunk a kísértésnek - ezt egy frissen publikált tanulmány állítja, amely a című szakfolyóiratban olvasható.

Az amerikai Országos Egészségügyi Intézet (NIH) kutatói szerint ez a gén magyarázza, hogy egyesek miért küzdenek meg sokkal nehezebben azzal, hogy egészséges testsúlyukat megőrizzék idősebb korukban is. Mindez azt jelenti, hogy a gént hordozó személyek hajlamosabbak az elhízásra.

testtömeg-indexét (BMI)! Az úgynevezett FTO-gén variációiról van szó, amelyek a krónikus elhízáshoz vezethetnek, és amelyről viszonylag sok publikáció jelenik meg. Ugyanakkor eddig nem volt ismeretes az a hatásmechanizmus, amelynek révén a gén befolyásolni tudta egy-egy személy elhízását - írja a Daily Mail .

Ruth Loos, az Icahn School of Medicine igazgatója viszont új eredményekről számolt be most. Loos a New York-i, Mount Sinai-i intézményben elért eredményekről nyilatkozott. Frissen megjelent tanulmányukban leírják, hogy azok a középkorú vagy idősebb emberek, akikben az FTO egy génpáron belül egyszer előfordul, vagy mindkét génváltozatuk FTO, azok inkább hajlamosabbak a magasabb kalóriájú, illetve a zsírosabb ételeket enni. Márpedig minél öregebbek, annál inkább jellemző ez rájuk.

A tudósok 700 kísérleti alanyt vizsgáltak meg, azokat az agyterületeket elemezték szkennerrel, amelyek a személy impulzivitását szabályozzák, illetve az ételek érzékeléséhez kapcsolódnak. E területeken alacsonyabb agyi aktivitást, agyfunkciót tapasztaltak azoknál az embereknél, akik az FTO-génváltozatot hordozzák, akár egy, akár két példányban.

A kövérség génje felelős a leküzdhetetlen étvágyért

Dr. Madhav Thambisetty, a tanulmány egyik szerzője szerint ezért az FTO-val rendelkező személyek idősödve nagyobb mértékben fogyasztanak magas kalóriatartalmú és zsíros ételeket. Márpedig a kísérleti alanyok 45 százaléka legalább egy FTO-génváltozatot hordozott.

Így az elhízás kockázata a kutatók szerint összefügg az elhízáshoz kapcsolódó viselkedéssel, azzal, amikor ellenállni próbálunk az evésre ösztönző impulzusoknak. A résztvevők 16 százaléka mindkét génhelyén FTO-változatot hordozott, nekik még nagyobb volt az esélyük arra, hogy elhízzanak. Ugyanis ők kevésbé tudták kontrollálni impulzivitásukat és alacsonyabb volt az agyi aktivitásuk az ételek észlelésért felelős területen.

A vizsgált személyeknél tehát nemcsak a testtömeg-index függ össze azzal, hogy az FTO-t hordozzák-e (már az egy FTO-változatot hordozók is kövérebbek voltak az átlagosnál, de a "dupla FTO-sokra" ez még inkább jellemző volt). Ráadásul most az is kiderült, hogy az ilyen emberek agyfunkciói is különböznek az átlagostól.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd, illetve a rétegfelhőzet a Dráva mentén és az Alföldön egyes körzetekben tartósan megmaradhat, és lassan elmozdulhat kelet, északkelet felé - ezeken a részeken erősen felhős vagy borult, másutt napos, száraz időre van kilátás. A nyugatias szél olykor megélénkül, késő délutántól a Dunántúli-középhegységben meg is erősödik.A legmelegebb órákban 1 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!