A csontokat is erősíti a kávé

Egy új kutatás megállapította, hogy a kávét rendszeresen fogyasztók csontozata erősebb, mint azoké, akik nem élnek ezzel a szenvedéllyel.

A kávé a világ egyik legnépszerűbb itala, amit elsősorban élénkítő hatása miatt fogyasztanak sokan. Több kutatás is igazolta azonban azt is, hogy mértékkel fogyasztva ez a koffeines ital az egészségünket is szolgálhatja. Egy frissen publikált tanulmány szerint például a csontjainkat is erősítheti - írja a Business Insider .

17 meglepő tény a kávéról Hol nyílt Európa első kávéháza, ki találta fel a kávédarálót, és hol számított válóoknak, ha nem kapott a nő elég kávét? - összeállításunkból megtudhatja!

A Hong Kong Egyetem munkatársai 564 kínai ember csontsűrűségét vizsgálta meg, majd hasonlította össze az adatokat azzal, hogy fogyasztanak-e kávét, és ha igen akkor mennyit. Kiderült, hogy a rendszeresen kávézóknak átlagban jobb a csontsűrűségük, tehát erősebb, egészségesebb volt a csontozatuk.

A kávé a csontjaink és a szívünk egészségét is szolgálja. Fotó: Getty Images
A kávé a csontjaink és a szívünk egészségét is szolgálja. Fotó: Getty Images

Habár a vizsgált személyek számát tekintve a tanulmány nem tekinthető túl nagynak és a kávéfogyasztási szokásokról is önként kellett vallaniuk a résztvevők, azt nem ellenőrizhették vissza, a tudósok szerint mégis fontos eredmények születtek. A korábbi, hasonló témájú kutatások ugyanis még nem szolgáltak egyértelmű eredménnyel a kávé csontozatra gyakorolt hatásait illetően.

A szívre is jó hatással van

Korábbi kutatások a kávé szívre gyakorolt hatásait is vizsgálták, és arra jutottak, hogy a népszerű koffeines ital csökkentheti bizonyos kardiovaszkuláris betegségek kialakulásának az esélyét. Az egyik legnagyobb ilyen tanulmányt a National Institutes of Health (NIH) készítette el, több mint 400 ezer amerikai ember egészségi adatainak elemzésével. Az eredmények szerint a rendszeres kávéfogyasztók körében alacsonyabb a szívbetegség vagy a stroke miatti halálozások aránya.

Ugyanerre a következtetésre jutott egy még grandiózusabb, Európában végzett 2017-es tanulmány. Ebben félmillió ember egészségi állapotát és kávézási szokásait vetették össze, és arra jutottak, hogy a napi 3-4 csészével fogyasztók körében 19 százalékkal alacsonyabb volt szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás aránya. Kutatók szerint a kávéban lévő anyagok képesek fiatalon tartani olyan fehérjéket, amelyek a sejtek energiaellátásáért felelnek, így ennek köszönhető az egészségre gyakorolt pozitív hatásuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.