Sok rost miatt kevés lesz a kalcium

A legújabb kutatások szerint az, hogy szervezetünk mennyi kalciumot szív fel a különböző élelmiszerekből, nagyban függ attól, hogy mennyi étkezési rostot fogyasztunk.

A Texasi Egyetem Délnyugati Egészségügyi Központjának tudósainak megfigyelései szerint a kettes típusú cukorbetegségben szenvedők kevesebb kalciumot választanak ki, ha a szokásosnál (24 g) kétszer több étkezési rostot fogyasztanak naponta. Az alacsonyabb kalciumkiválasztás arra utal, hogy a szervezet kevesebbet hasznosít az ásványi anyagból.

"Régóta tudjuk, hogy a rostok segítenek a koleszterin- és glükózszint szabályozásában

Emésztés és javítják a bélmozgásokat. A mostani kutatásaink szerint azonban egyúttal némileg gátolják is a kalcium felszívódását - nyilatkozta Dr. Abhimanyu Garg, az egyetem belgyógyász professzora - Mivel a kalcium elengedhetetlen a csontok egészségének megőrzéséhez, azt ajánljuk a magas rosttartalmú étrenden lévőknek, konzultáljanak orvosaikkal a kalcium pótlásának lehetőségeiről."

Dr. Garg szerint azért fontos szakember segítségét kérni, mert túl sok kalcium fogyasztásának esetén fokozódhat a vesekőképződés lehetősége.

Az Amerikai Cukorbetegek Társasága (ADA) napi 24 gramm étkezési rost bevitelét javasolja. Ennek ellenére egy átlag amerikai csak mintegy 14-15 gramm rostot fogyaszt naponta. Az étkezési rostok a növény alapú élelmiszerek emészthetetlen részei, amelyek segítik az étel útját az emésztőrendszeren keresztül, miközben folyamatosan vizet szívnak fel, ezzel segítve a székletürítést.

"A legjobb megoldás talán, ha a rostgazdag diétán lévők olyan ételeket is beiktatnak az étrendjükbe, amelyek nemcsak rostokban, de kalciumban is gazdagok - nyilatkozta Dr. Garg - Ilyenek például a spenót, a brokkoli, a papaya, az articsóka, a babfélék valamint a füge."

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, de több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - szakadozhat a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre kevesebb helyen - főként északkeleten, északon - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő.Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!