A táplálkozástudományi szakértők előtt hosszú ideje ismert, hogy a zsírokban és cukorban gazdag nyugati típusú étrend az elhízás kiváltó oka lehet. Hogy azonban ennek pontosan mely eleme a legfőbb bűnös, arról parttalan tudományos viták zajlottak eddig. Vannak, akik a túlzott kalóriabevitel mellett érvelnek, mások bizonyos tápanyagokra gyanakszanak, például a szénhidrátokra és a zsírokra. Így aztán vannak szakértők, akik a cukorbevitel csökkentését javasolják az elhízás megelőzésére, mások inkább általában a szénhidrátbevitel csökkentését ajánlják, megint mások úgy gondolják, a magas zsírtartalmú ételek kerülése jelenti a kulcsot – olvasható a Coloradói Egyetem Anschutz Orvosi Kar (CU Anschutz) közleményében.
Egy, az Obesity című tudományos folyóiratban frissen megjelent tanulmány szerint ugyanakkor a különféle elméletek nem feltétlenül összeegyeztethetetlenek egymással. Valójában mindegyik visszavezethető egy egységes csapásirányba, amely egyetlen tényező felé mutat: a gyümölcscukorra, avagy a fruktózra. A Richard Johnson vezette kutatás szerint az elhízásban a fruktóz jelenti az elsődleges problémát, amely megtalálható például a hétköznapi kristálycukorban és a kukoricaszirupban, illetve kis mennyiségben szervezetünk is előállítja más szénhidrátokból, főként szőlőcukorból vagy glükózból. Emellett, mint azt korábban megírtuk, gyümölcscukorral főként gyümölcsökben találkozhatunk.
Takarékosságra sarkallja a szervezetet
A kutatók felfedezték, hogy a bevitt fruktóz feldolgozása közben csökken a szervezetben az aktív energia, avagy az adenozin-trifoszfát (ATP) szintje, ami éhséget okoz. Johnson ezt fruktóz túlélési elméletnek hívja, amely egyesíti az elhízás okait firtató táplálkozási elméleteket, beleértve a két, egymással legkevésbé összeegyeztethető teóriát: az úgynevezett energiaegyensúly elméletet és a szénhidrát-inzulin modellt. Leegyszerűsítve előbbi azt mondja ki, hogy az elhízás a túlzott táplálékfogyasztás eredménye, elsősorban a túlzott zsírbevitelé, míg utóbbi a szénhidrátokat állítja a súlygyarapodás magyarázatának középpontjába. Johnson szerint ezek a korábbi elméletek csupán egy kirakós darabjai, amelynek utolsó eleme a fruktóz.
„A fruktóz sarkallja arra anyagcserénket, hogy váltson takarékos üzemmódra, és emiatt veszítjük el a kontrollt étvágyunk felett. Mindazonáltal a zsíros ételek jelentik az elsődleges kalóriaforrásunkat, így végül ezek vezetnek majd súlygyarapodáshoz” – mutatott rá Johnson. Hozzátette, az új, egyben a korábbiakat egységesítő elméletre jó példát szolgáltathatnak a téli álmot alvó állatok. Mi, emberek is túlélő módba kapcsolunk, amikor éhezünk. Hasonlóképpen az állatok is elkezdnek táplálék után kutatni, amikor energiaszintjük csökkeni kezd. És hogy miért esznek nagy mennyiségű gyümölcsöt a medvék a télre felkészülve? Nos azért, mert a gyümölcsök bővelkednek fruktózban, amely számottevően csökkenti az aktív energia felhasználását. Ez azt jelenti, hogy a medvék szervezete sokkal kevésbé támaszkodik a zsírrétegben felhalmozott tartalékok felhasználására, helyette arra sarkallja a fruktóz az állatokat, hogy keressenek még több táplálékot éhségük csillapítására.
Összességében tehát egy olyan evolúciós eredetű mechanizmusról van szó, amely segíti az energiaraktárak feltöltését, mielőtt beköszönt egy szűkösebb, táplálékhiányos időszak. Ilyen módon tehát a fruktóz a túlélést szolgálja rövid távon. A krónikus túlfogyasztása viszont már egyáltalán nem előnyös, és számos modernkori népbetegség forrásává válhat. Bár a kutatók elismerik, hogy további vizsgálatokra lesz szükség elméletük helyességének alátámasztására, remélik azonban, hogy ez lehet az első lépés ahhoz, hogy minél hatásosabb módszereket találhassanak az elhízás és az azzal összefüggő anyagcserezavarok megelőzésére.
