Aggódjunk, ha sovány a gyerek?

Megfelelő táplálkozás mellett a gyerekek testsúlya leginkább genetika, egyéni hajlam kérdése. Ennek ellenére sok szülő számára aggasztó, ha gyermeke kifejezetten vékony alkatú. Ilyen esetekben érdemes betegségre gyanakodni és orvos tanácsát kérni.

Amilyen a szülő, olyan a gyerek

Az első és legfontosabb szabály a gyerekek súlyát illetően, hogy elsősorban a szülők testfelépítését és alakját öröklik - így a kissé túlsúlyosaknak valószínűleg a gyermekük is az lesz, és hasonlóképpen, a vékony testalkaotot is jellemzően öröklik az utódok. Éppen ezért feltűnő, amikor az erősebb felépítésű szülők gyermeke pont az ellenkezője - ismerteti Dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek-endokrinológusa.

Legtöbbször elsőre mindenki arra gondol, hogy a gyerek nem eszik eleget és kevesebb tápanyag szívódik fel a szervezetében, ám ha rendszeresen, megfelelő mennyiségű és minőségű ételt fogyaszt, úgy a felnőttek általában elkezdenek aggódni, főleg akkor, ha a gyermekük testtömegindexe (BMI) 18,5 alatti. (Másik lehetőség a testmagassághoz tartózó testsúly felmérése, ami akkor kóros, ha a 3 percentil alatt van).

Súlyproblémával üzen a pajzsmirigy Bármilyen edzést, étrendet és fogyási trükköt próbál, nem tud lefogyni egy kilót sem? Rendesen eszik, mégis fogy? Előfordulhat, hogy a probléma teljesen máshol van, mint ahol gondolná: a pajzsmirigyében. Olvassa el a cikket!

Pajzsmirigy-túlműködés

Bár gyerekeknél a pajzsmirigy-alulműködés gyakoribb, ám hasonló panaszok esetén felmerülhet a pajzsmirigy túlműködése, melynek során a trijódtironin (T3) és tetrajódtironin (T4) szintje nő, illetve a TSH szintje csökken. Ez a Graves-Basedow-kór , amelynek hátterében autoimmun folyamat állhat, és a betegség családi halmozódást mutathat. Ez gyakran a szerv gyulladásával és megnagyobbodásával is jár, amit golyvának (struma) nevezünk. Fő tünetei a normál étkezés melletti fogyás, az alacsony testsúly, a szemek kidülledése, a heves szívdobogás, az idegesség, a hasmenés, a gyakori széklet, lányoknál pedig a menstruációs panaszok.

A gyerekek leginkább a szüleik testalkatát öröklik

A gyerekek leginkább a szüleik testalkatát öröklik

Mellékvesekéreg zavara

A pajzsmirigy-problémán kívül a mellékvesekéreg zavara is járhat alacsony testsúllyal, hiszen komoly hatással van az anyagcsere folyamatokra. Leggyakrabban Addison-kór a diagnózis, amelyet sajnos igen nehéz felismerni általános tünetei miatt (fogyás, fáradtság, gyengeség, gyomor-bélrendszeri tünetek, hányás, kiszáradás, sötét bőrszín). A betegség velejárója a kortizol és az aldoszteron termelésének elégtelensége, és oka legtöbbször autoimmun zavar, ritkábban fertőzés, daganat.

A diagnózis biztosan vérvétellel és képalkotó eljárásokkal állítható fel, és amennyiben bebizonyosodott az állapot megléte, úgy hormonpótlással kezelhető- mondja Dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusa.

További problémák az alacsony testsúly hátterében

  • 1-es típusú cukorbetegség
  • anorexia
  • pszichés zavarok
  • stressz
  • daganat
  • gyomor/bélfertőzés
  • felszívódási zavarok

Forrás: Budai Endokrinközpont

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Döntően erősen felhős vagy borult, többfelé párás, helyenként ködös időre számíthatunk. Szitálás, gyenge eső időszakos jelleggel több helyen előfordulhat. A keleti, délkeleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.Késő este jobbára 0, +7 fok várható, míg a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!