Miért lehet belehalni a szomorúságba?

Egy családtag, érzelmileg közel álló személy elvesztése megduplázza a szívroham és a stroke kockázatát is. A gyász komoly hatással van az egészségre, fizikai tüneteket okoz, és számos oknál fogva rontja az érintett általános állapotát.

Szívinfarktus után ilyen teát kell inni - részletek .

Mióta az emberi emlékezet létezik, tudott, hogy a gyász komoly testi tüneteket okozhat. Ritkán ugyan, de akár halálos következményei is lehetnek annak, ha meghal valakinek a szerette: ilyenkor általában a már egyébként is kardiovaszkuláris betegségekben szenvedő egyénnél erősödik fel annyira a betegség, hogy az végül szívinfarktushoz vagy stroke -hoz vezet. Ez a kritikus periódus - a tapasztalatok szerint - a gyász első hónapjában a legmagasabb.

Érzelmi támaszt és fizikai segítséget kell nyújtani a gyászolónak.
Érzelmi támaszt és fizikai segítséget kell nyújtani a gyászolónak. Fotó: Getty Images

Mi állhat a háttérben?

Először is a stressz, ami az itt maradt, esetleg teljesen magára maradt túlélőt éri. A stressz hatására az agyunkban lévő amigdala azt az üzenetet küldi a csontvelőnek, hogy több fehérvérsejtet kell termelnie - ez viszont hatással van az artériákra, mert ekkora mennyiségben már gyulladást okoz bennük. Az így kialakult gyulladás pedig növeli a szívinfarktus és stroke esélyét, és gyakrabban jelentkezik a szívbetegnél angina pectoris (mellkasi fájdalom).

A depresszió, ami ilyenkor teljesen természetes, szintén növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, és ez nemcsak a klinikai küszöböt elért depresszióra vonatkozik, hanem már enyhébb esetekre is. A depressziósok között 65 százalékkal gyakrabban fejlődött ki iszkémiás szívbetegség (ISZB - a szívizom elégtelen vérellátásából fakadó probléma), ezzel együtt nőhet a cukorbetegség, a magas vérnyomás kialakulásának esélye is. Mindez ráadásul még azokra is érvényes, akik addig jól kezelt kardiológiai betegek voltak, nem estek még át súlyosabb szív- és érrendszeri eseményen.

Megszakad a szíve fájdalmában A kifejezésnek valós, fizikai alapja van: érelzáródás miatti szívinfarktus, szintén érelzáródás miatti vagy éppen elpattanó ér miatti vérzéses stroke következhet be, megváltozhatnak a véralvadási paraméterek, emelkedhet a vérnyomás és a stresszhormonszint, a szívritmus-szabályozásban problémák jelentkezhetnek, ami a hirtelen szívhalál kockázatát növeli - a gyásznak tehát valóban közvetlen hatása lehet az egészségére.

Az is ront a helyzeten, hogy ilyenkor az emberek elhanyagolnak minden más tevékenységet, amely az egészségük megőrzését szolgálná: elfelejthetik bevenni a gyógyszereiket (szívritmus-szabályozót, koleszterinszint-csökkentőt , véralvadásgátlót, vérnyomáscsökkentőt, aszpirint), nem táplálkoznak és pihennek megfelelően, sok esetben lelkileg és fizikailag is bezárkóznak, emiatt a fizikai aktivitásuk is a nullára csökken.

Mit tehetünk?

Nyújtsunk érzelmi támaszt a gyászolónak, figyeljünk arra, hogy rendszeresen szedje a gyógyszereit, és aktív maradjon (séta, otthoni tevékenységek elvégzése). Mindemellett biztassuk őt, szükség esetén pedig kérjünk számára orvosi segítséget, nehogy a gyász végzetessé váljon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.