Alvással megelőzhető a szívbetegségek egy része

Az egészséges alvási szokások még azok körében is harmadával csökkentik a szív- és érrendszeri betegségek és a stroke kockázatát, akiknek genetikailag hajlamosabbak ezekre a betegségekre - derült ki egy új vizsgálatból.

35 százalékkal volt alacsonyabb a hirtelen szív- és érrendszeri betegség, 34 százalékkal a szívkoszorúér-betegség és szintén 34 százalékkal volt alacsonyabb a stroke kockázata azok körében, akik az egészséges alvás mind az öt kritériumának megfeleltek, mint azoknak, akikre csak az egyik, vagy egyik sem jellemző.

A szív- és érrendszeri megbetegedések, a szívkoszorúér-betegség és a stroke események több mint 10 százaléka nem következett volna be, ha az összes páciens betartotta volna az egészséges alvás mind az öt szokását
Minden tizedik stroke megelőzhető az egészséges alvás öt szokásának betartásával. Fotó: iStock

Az alábbi öt dolog jelzi, hogy egészséges az alvásunk: korán fekszünk le, napi 7-8 órát alszunk, sohasem vagy ritkán szenvedünk álmatlanságtól, nem szoktunk horkolni és napközben nem vagyunk álmosak.

A kutatásban átlagosan 8,5 évig követték a résztvevőket, és ezalatt az idő alatt 7280 szív- és érrendszeri eseményt és stroke-ot dokumentáltak.

"Mivel tudjuk, hogy az alvási szokások összetettek és a tényezői kölcsönhatásban vannak egymással, mindegyiket egyszerre akartuk vizsgálni" - mondta dr. Lu Qi, a New Orleans-i Tulane Egyetem elhízást kutató központjának igazgatója. Hozzátette: hogyha például az alvás hosszát figyelik meg, akkor figyelembe kell venni az álmatlanságot is, különben hamis összefüggéseket állapítanak meg. Figyelemre méltó, hogy ha mind az öt egészséges alvási szokást összevetették a szív- és érrendszeri betegség kockázatával, az összefüggés jóval erősebb volt, mint amikor egyenként vizsgálták az egyes alvási szokásokat - számolt be a tapasztalatokról dr. Qi. Ő az, aki munkatársaival együtt publikálta kutatási eredményeit december 18-án a European Heart Journal című folyóiratban.

Adott tehát az összefüggés a szív- és érrendszeri betegségek genetikai és életmódbeli kockázata között, ám dr. Qi és munkatársai egy lépéssel tovább mentek, és azt vizsgálták, hogy az egészséges alvási szokások vajon csökkentik-e a betegségre való genetikai hajlam kockázatát. A kutatók az Egyesült Királyság Biobankjából szerzett 385 292 olyan páciens adatait vizsgálták, akiknek nem volt szív- és érrendszeri betegségük a kutatás megkezdése előtt.

Az Egyesült Királyság Biobankjának programjában olyan 37-78 éves személyek vesznek részt, akik vérmintát adtak genetikai vizsgálat céljából. A jelenlegi kutatásban résztvevők önként töltöttek ki egy kérdőívet az alvási szokásaikról és egyéb életmódbeli szokásaikról, amelyek kapcsolatban lehetnek a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásával. Ebből a kutatásból most kizárták azokat, akiknél korábban már felállították a szív- és érrendszeri betegség diagnózisát. A vizsgálat során a résztvevőket három csoportba sorolták aszerint, hogy magas, közepes vagy alacsony genetikai kockázatuk van-e a szív- és érrendszeri betegségekre.

"Tudjuk, hogy a genetikai eredetű kockázatot módosíthatják olyan tényezők, mint az étkezési szokások vagy a fizikai aktivitás mértéke, tehát arra számítottunk, hogy valami hasonló befolyásoló hatásra bukkanunk az alvási szokásokkal kapcsolatban, de valójában nem találtunk statisztikailag bizonyítható összefüggést az egészséges alvás és a genetikai eredetű szív- és érrendszeri kockázat között" - mondta dr. Qi.

Azt azonban megfigyelték, hogy az alvási szokások és a genetikai kockázat hatásai összeadódhatnak, tehát akik a legmagasabb kockázati csoportba tartoztak és a legkevésbé volt egészséges az alvásuk, azoknál volt a legmagasabb a szívbetegség és a stroke kockázata, annak ellenére, hogy nem találtak statisztikailag érvényes kölcsönhatást az egészséges alvási szokások és a szívbetegségre való hajlam általános genetikai kockázata között.

Valójában az a világos mintázat rajzolódott ki, hogy a genetikai tényezők növelik a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, az egészséges alvási szokások viszont csökkentik. A legszélsőségesebb esetekben azoknak a pácienseknek, akiknek magas volt a genetikai eredetű kockázatuk és az alvási szokásaik egészségtelenek voltak, 2,5-szer magasabb kockázatuk volt szív- és érrendszeri betegségek kialakulására azokhoz képest, akik jobb génekkel születtek de az alvási szokásaik egészségesek voltak. Másrészt pedig elvesztik az eredeti védettségüket azok, akiknek alacsony a genetikai kockázatuk, de egészségtelenek az alvási szokásaik.

A kutatók tanácsa Egészséges alvási szokások kialakítására van szükség és az alvási rendellenességek kezelésére. Ezek ugyanis elsődleges szerepet játszhatnak a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében függetlenül a betegek genetikai kockázati profiljától.

Ez a vizsgálat megfigyelő jellegű volt, és nem volt cél az alvási szokások, meg a szív- és érrendszeri események között ok-okozati összefüggés kimutatása. Azonban a kutatók a kockázati tényezők felmérése után azt valószínűsítették, hogy az összefüggések valójában ok-okozatiságot mutatnak, a szív- és érrendszeri megbetegedések, a szívkoszorúér-betegség és a stroke-os esetek több mint 10 százaléka nem következett volna be, ha az összes páciensre igaz lenne az egészséges alvás mind az öt ismérve.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +1 °C

A napsütés mellett újra erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, ismét nagy területen lehet számítani erősen felhős időszakokra. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél sokfelé megélénkül.A csúcsérték többnyire 12 és 15 fok között valószínű, de a naposabb északnyugati tájakon ennél kissé melegebb is lehet. Késő estére 3 és 9 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem várható fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!